BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az OTP húzta a BUX indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 68,02 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 34 146,49 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 20,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Pleschinger Gyula, az MKB Bank igazgatója szerint izgalmas kereskedési nap volt. A nap viszonylag negatív hangulatban indult az amerikai belpolitikai hírek miatt – fejtette ki az M1 aktuális csatornán. A késő délelőtti órákra úgy tűnt, lecsillapodtak a kedélyek és megtalálta egyensúlyi helyzetét a piac. Az amerikai tőzsdenyitás után azonban megint felerősödtek a pesszimista tendenciák, és a nap végére elég jelentős mínuszokat produkáltak a főbb nemzetközi tőzsdék. A DAX 1,5 százalékos mínuszban zárt és az amerikai tőzsde is nagyjából hasonló teljesítményeket tud felmutatni – mondta.

A BÉT ehhez képest kifejezetten jól teljesített 0,2 százalékos emelkedésével. Emögött azonban vegyes teljesítmény húzódik meg, a BUX indexet elsősorban az OTP húzta fel – tette hozzá. A magyar bankpapír célárfolyamát a Citigroup még a nap elején közel 10 ezer forintra emelte, ami valószínűleg meggyőzően hathatott a befektetőkre – jegyezte meg.

A Mol 530 forinttal, 2,35 százalékkal 22 020 forintra gyengült, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 245 forinttal, 2,89 százalékkal 8720 forintra erősödtek, forgalmuk 12,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,86 százalékkal 461 forintra esett, forgalma 546 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 36 forinttal, 0,53 százalékkal 6850 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2059,65 ponton zárt szerdán, ez 9,85 pontos, 0,48 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.