BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bizonytalanabbá váltak a befektetők

A gazdasági növekedés stabil, a részvénypiaci korrekció is mérséklődött, a jegybanki szigorítások miatt azonban a befektetőknek mégis hozzá kell szokniuk az elmúlt évekhez képest nagyobb árfolyamkilengésekhez, ami a befektetések szempontjából is új megközelítést, rugalmas stratégiát követel – hívja fel a figyelmet a K&H.

Az egyik legfontosabb tőzsdei index, az S&P500 várt ingadozását mutató – „félelemindexként” is ismert – VIX index kiugróan magas értéke egyértelmű jele annak, hogy a befektetők igencsak érzékennyé váltak az elmúlt hetek árfolyam-ingadozásai hatására. A kilengés nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy 2016 eleje óta nem volt hasonló mértékű tőzsdei korrekció, amikor is a kínai lassulástól való félelem söpört végig a piacokon – írja a K&H Bank közleményében.

asd
Forrás: AFP

Ha egyszerűen meg akarjuk fogalmazni, mi várható a folytatásban: hektikusság. A világgazdaság impozáns növekedése és az alacsony kamatkörnyezet továbbra is kedvez a részvény eszközöknek

- elemezte a helyzetet Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portólió-menedzsere. Hozzátette, a gazdasági adatokra, és ennek nyomán a jegybanki szigorítással kapcsolatos várakozások változására azonban érzékenyebben reagálhatnak a piacok, így kisebb-nagyobb korrekciókra is számítani kell. Azt is látni kell persze, hogy nem a mostani folyamat rendkívüli, sokkal inkább az elmúlt két évben jellemző gyakorlatilag folyamatos, látványosabb korrekcióktól mentes időszak volt egy mesterséges, védett állapot a részvénypiacok számára – fűzte hozzá a szakember.

Elmondása szerint az új, egészen pontosan inkább a tőzsde normális ingadozásához való visszatérés természetesen a befektetések terén is más stratégiát igényel.

Eddig ugyanis azok az úgynevezett trendkövető alapok teljesítettek jól, amelyek meglovagolták a folyamatos emelkedést

- mondta Kovács Mátyás. Hozzátette, ha feltételezzük, hogy az előttünk álló időszakban nagyobb árfolyam-ingadozás fogja jellemezni a részvénypiacokat, akkor érdemes áttérni az ingadozó árfolyamokat kiválóan kezelő, rugalmas összetételű befektetésekhez, mint például az abszolút hozamú alapok vagy a benchmarkolt alapok, amelyek emelkedő piacon profitot realizálnak, csökkenő piacon pedig vásárolnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.