BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyenge hetet zárt a magyar tőzsde

Csökkenő forgalomban gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a három kereskedési nap utolsó napján, pénteken a BUX 37 916,31 ponton állt, előző heti záró értékénél 379,41 ponttal, 0,99 százalékkal alacsonyabban. A részvénypiac heti forgalma meghaladta a 40,31 milliárd forintot az előző heti 42,58 milliárd forint után, a vezető részvények közül a Mol és az OTP árfolyama gyengült, míg a Richteré és a Magyar Telekomé erősödött.

Az Equilor Befektetési Zrt. tőzsdei elemzésében emlékeztetett, hogy szerdán tartott kamatdöntő ülést az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, a várakozásoknak megfelelően nem változott a kamatszint. A megjelenő közleményben már nem szerepelt a rövid távú kockázatokra utaló bekezdés, így egyre valószínűbb, hogy a következő, június 13-án esedékes kamatdöntő ülésen 25 bázispontos szigorításról határoznak. A Fed további, deklarált célja a teljes foglalkoztatottság tartós fenntartása, illetve a gazdasági növekedés támogatása. Az Equilor Befektetési Zrt. várakozása szerint az idén még 2 szigorítás jöhet, az egyik júniusban.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Az elemzésben felidézték, hogy pénteken tette közzé az első negyedéves jelentését a Mol. A forintban számolt tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ugyan kismértékben felülmúlta a piaci konszenzust, de éves bázison az eredmények szignifikáns visszaesést mutattak, amely elsősorban a feldolgozás-kereskedelem (downstream) gyenge teljesítményével magyarázható. A társaság részvényenként 127,5 forint osztalékot fizet ki a 2017-es üzleti év után.

Jövő héten kedden a Richter és a Magyar Telekom gyorsjelentésére, míg pénteken az OTP első negyedéves jelentésére lesz érdemes figyelni.

A BÉT-en a vezető részvények közül a Mol árfolyama 4,40 százalékkal gyengült a három napos kereskedési héten, a papír 2870 forinton zárt pénteken, a részvények forgalma 8,08 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom árfolyama egy hét alatt 0,67 százalékot erősödött, pénteken a kereskedést 453 forinton zárta, a forgalma meghaladta a 713 millió forintot.

A Richter árfolyama 2 százalékkal erősödött a héten, pénteken 5360 forinton zárt a gyógyszeripari papír, a heti forgalma több mint 5,01 milliárd forint volt.

Az OTP részvények árfolyama egy hét alatt 3,26 százalékkal csökkent, a bankpapír 10 980 forinton fejezte be a pénteki kereskedést, a forgalma meghaladta a 24,27 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4246,92 ponton zárt, 72,42 ponttal, 1,68 százalékkal gyengült a héten.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.