BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Mol és az OTP lehet a nap győztese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35 813,06 ponton nyitott kedden.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,52 pontos emelkedéssel, 35 813,06 ponton nyitott kedden.

A hétfői záró értékéhez képest 0,07 százalékkal erősödött.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy nyitáskor iránykeresés várható a magyar tőzsdén, a vezető részvények technikai képe alapján azonban a nap folyamán van esély a BUX-index emelkedésére.

Az elemző szerint a befektetőknek a blue chipek közül a Mol-ra és az OTP-re érdemes lesz figyelniük.

A Mol esetében kisebb emelkedés várható, a bankpapírnál pedig a 9845 forintos szint megtartása a kérdéses, ugyanis ez egy fontos támasz az OTP árfolyamában.

Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemző helyettese kommentárjában közölte,

a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is nyomás alatt tarthatja a magyar blue chipeket.

A vezető részvényekről kifejtette, a Mol hétfőn a kereskedés végére szépíteni tudott és emelkedéssel zárt, az 50 napos mozgóátlag támaszként szolgált, de továbbra is borús képet fest a részvény. Az OTP továbbra is „pengeélen táncol”, az alsó trendvonal letörését tesztelte a kurzus ismételten, amely az elemző szerint 9860 forint környékére tehető. Ennek letörése esetén 9400 forintig nem található szignifikáns támaszszint.

A Magyar Telekom leginkább sávozó mozgást mutat 400-415 forint között. A Richter emelkedésének egyelőre nem látszanak a jelei, az első akadályt az 50 napos mozgóátlag jelenti 5140 forintnál – ismertette az elemző.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.