BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kritikus szintekhez érkezett a Mol árfolyama

Emelkedéssel zárta a múlt hetet a hazai börze, és a BUX index megközelítette a 37 300 pontnál található ellenállást. A blue chipek technikai képe eléggé vegyes, így bizonytalan az irány a folytatást illetően. A 37 300 pontos szint áttörése esetén azért van még tere az emelkedésnek, a következő erős ellenállásig majdnem 1000 pont található.

Az OTP-ben nincs sok izgalom mostanában, hónapok óta egy széles sávban mozog az árfolyam 9850 és 10 700 forint között. Amíg a szintek között mozog a kurzus, addig nincsen egyértelmű, meghatározó irány a papírban. A kitörés irányára érdemes majd figyelni, ha sikerülne felfelé elrugaszkodnia az OTP-nek, akkor 11 000 forint felett már csak a történelmi maximum jelentene ellenállást. A 9850 forintos támasz törésével pedig elromlana a jelenlegi technikai kép.

Június óta emelkedő pályán mozog a Mol, augusztus során a csökkenő trendvonalat is sikerült a kurzusnak áttörnie. A múlt hét során a 200 napos mozgóátlag állította meg az árfolyamot, ha ezt is sikerülne a papírnak leküzdenie, akkor újabb tere nyílna az emelkedésnek a 3065 forintnál húzódó ellenállásig. A 200 napos mozgóátlag mellett 2075 forintnál is található egy ellenállás, így a további emelkedés szempontjából kritikus szinthez érkezett a kurzus.

A Richterben július közepén volt a fordulat, azóta ismét stabilan emelkedik az árfolyam. A múlt héten már június óta nem látott lokális csúcsra kapaszkodott a kurzus, miután a két héttel ezelőtt látott maximumot is áttörte. A következő ellenállást a 200 napos mozgóátlag jelenti, amely 5750 forintnál látható. A rövid távú csökkenő trendvonalat is áttörte a papír, a technikai kép alapján bőven van tere a további emelkedésnek.

Augusztusban két emelkedési kísérlet is volt a Magyar Telekomban. Először a hónap elején próbált meg a 387 forintos mélypontról elrugaszkodni az árfolyam, ahonnan 417 forintig tudott emelkedni.

A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.