BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem tudott javítani a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,97 százalékos csökkenéssel fejezte be a szerdai kereskedést.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 733,19 pontos, 1,97 százalékos csökkenéssel, 36 452,74 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 18,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1 aktuális csatornán úgy vélekedett, miután a BUX index kimaradt a hétfői és a keddi esésből, valamelyest törvényszerű volt a szerdai lejtmenet.

A nap legnagyobb vesztese a Mol volt közel 3,7 százalékos eséssel – emelte ki. Az európai piacok délelőtt még felfelé kapaszkodtak, délutánra azonban újra rossz lett a hangulat. A nyugat-európai indexek ugyan még mindig pluszban vannak, de közel sem annyira, mint délelőtt – mondta.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A német DAX index lényegében nyitáskori szintjén állt a BÉT zárásakor, és a londoni, valamint a párizsi tőzsde is „visszaadta” napi emelkedésének több, mint a felét. Az amerikai piac is elég nagy mínusszal nyitott, továbbra sem javul a hangulat a tengerentúlon – tette hozzá.

  • A Mol árfolyama 110 forinttal, 3,69 százalékkal 2874 forintra csökkent, 3,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,97 százalékkal 10 250 forintra esett, forgalmuk 10,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom 1,50 forinttal, 0,38 százalékkal 391 forintra gyengült, forgalma 248,2 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,50 százalékkal 5270 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3583,89 ponton zárt szerdán, ez 70,21 pontos, 1,92 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.