A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42 453,16 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest nem változott.
Varga Zoltán kommentárjában kifejtette:
az OTP árfolyamában továbbra is a 14 ezer forintos ellenállást és a 13 500 forintos támaszt érdemes figyelni.
A Mol jegyzése a 2950 forintos ellenállás közelébe került, ami rendkívül fontos szint. A Richter esetében 5400, majd 5600 forintnál húzódnak a következő ellenállási szintek. A Magyar Telekom grafikonján 445 forintnál van fontosabb támasz.
A Richterrel kapcsolatban az elemző hozzátette, hogy a társaság komolyabb növekedést vár a cariprazine nevű készítménytől és a nőgyógyászati portfóliótól, illetve várakozások szerint idei árbevétele nagyobb lehet az év elején jelzettnél.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 514,62 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 42 453,16 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt. A Mol 82 forinttal, 2,87 százalékkal 2938 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 30 forinttal, 0,22 százalékkal 13 800 forintra csökkent, forgalmuk 6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 447 forintra esett, forgalma 152,8 millió forint volt. A Richter-papírok ára 160 forinttal, 3,06 százalékkal 5390 forintra nőtt, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.