Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,78 és 0,77 százalék veszteséget mutattak az európai kereskedési idő végén, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,96 százalékkal csökkent.
Madridban 0,88 százalékos, Milánóban 1,06 százalékos indexcsökkenéssel zárt hétfő na tőzsde.
A frankfurti piac hétfőn rövidített kereskedéssel fejezte be az idei évet, a DAX index 25,48 százalékos nyereségre tett szert az év folyamán. Volt is mit behoznia, hiszen 2018-at még a 2008-as pénzügyi válság óta a legnagyobb veszteséggel zárta. A londoni FTSE-100 index éves nyeresége a hétfői záráskor 12,40 százalék, a párizsi CAC-40 indexé pedig 28,02 százalék.
Az olajár három havi csúcs közelében ingadozott pénteken az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek rendeződése folytán egyre inkább bizakodó piaci hangulatban. Az olajár kezdetben emelkedett, majd csökkent pénteken.
Az európai kereskedési idő végén a globális kereskedelemben a WTI nyersolaj ára 0,18 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 61,61 dolláron, a Brent nyersolaj ára pedig 0,40 százalékkal 66,60 dollárra csökkent.
Az eurót 0,38 százalékkal jegyzik erősebben, 1,1217 dolláron, az arany sport ára 0,34 százalékkal unciánként 1515,54 dollárra emelkedett.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 98,36 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 46 082,82 ponton zárt hétfőn.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.