Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 46 141,22 ponton fejezte be a kereskedést pénteken, 156,76 ponttal, 0,34 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
A részvénypiac heti forgalma 25,73 milliárd forint volt a múlt heti 4,9 milliárd forint után, de az előző héten csak egy napon volt tőzsdei kereskedés a karácsonyi ünnepek miatt, ezen a héten pedig három napon. A vezető részvények árfolyama az OTP kivételével erősödött a héten.
Az Equilor Befektetési Zrt. kiemelte, hogy új csúcsokkal indult a csonka hét a tőzsdén, de péntekre jelentősen romlott a nemzetközi befektetői hangulat a geopolitikai feszültségek miatt. Az elemzés szerint a hazai részvénypiacon is megnőtt a negatív korrekció esélye, bár egyelőre a vezető részvények technikai képe nem mondható rossznak.
Az Equilor jelezte azt is, hogy lejárt a Richter-részvények zárolása. A vállalat csütörtök délután jelentette be, hogy a munkavállalói értékpapír-juttatási programjában 2017-ben átadott, 245 163 darab törzsrészvényre járt le a zárolás, így azok szabadon értékesíthetők.
Az összefoglaló szerint a jövő heti kereskedés irányát elsősorban az Irán és az Egyesült Államok között éleződő feszült viszonyról érkező hírek befolyásolhatják.
A vezető részvények közül a Richter erősödött a legnagyobb mértékben a héten, 1,78 százalékkal, pénteki záró ára 6565 forint volt, heti forgalma kissé meghaladta a 4 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3822,20 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 5,09 ponttal, 0,13 százalékkal magasabban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.