A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,61 pontos emelkedéssel, 46 084,43 ponton nyitott csütörtökön. A hétfői záró értékéhez képest alig változott.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kommentárjában elmondta, hogy
új rekordérték várható akár már a délelőtt folyamán a BUX-nál, amely új történelmi csúcson kezdhet.
A vezető részvények közül az OTP grafikonján 15 450 forintnál húzódik egy gyengébb ellenállási szint, áttörése esetén 15 850 forintnál következik a történelmi csúcs. A Mol árfolyama a 2950 forintos szint átlépése esetén emelkedhet tovább, ekkor 3000 forintnál adódna a következő akadály. A Richter jegyzése a 6300-6500 forintos sávban mozog, e két szintet érdemes figyelni a következő napokban is. A Magyar Telekom árfolyamában a 440 forintos támaszra, és a 450 forintos ellenállásra lehet figyelni – tette hozzá.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 98,36 pontos, 0,21 százalékos emelkedést követően 46 082,82 pontot ért el hétfőn, így történelmi zárócsúccsal ért véget a tavalyi utolsó kereskedési nap. A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A BUX az előző kereskedési napon, múlt hétfőn is zárócsúcsot döntött 45 984,46 ponttal. A Mol ára nem változott, 2940 forintot ért, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,52 százalékkal 15 430 forintra erősödött, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,36 százalékkal 446 forintra nőtt, forgalma 190,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,54 százalékkal 6415 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.