Jelentős, négy-öt százalékos emelkedéssel zártak az indexek a vezető nyugat-európai tőzsdéken hétfőn, a befektetői bizalom egyre jobban erősödik, ahogy számos országban megkezdték a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások feloldását.
Milánóban 3,26 százalékkal, Madridban pedig 4,70 százalékkal emelkedett az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 4,06 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 4,02 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 5,10 százalékkal nőtt.
Az utóbbi közel nyolc hét legjobb napját tudhatják maguk mögött az európai részvények köszönhetően annak, hogy szinte minden országban folytatódott a járvány miatti korlátozások lazítása, ami lehetővé teszi, hogy egyre több vállalkozás és üzlet óvatosan újranyisson. Ezzel együtt növekszik az elégedetlenség az emberek körében, mert túl lassúnak tartják az ütemet, Németországban például a hétvégén nagy létszámban tüntettek a zárlat ellen.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,70 százalékos emelkedéssel, 35 307,51 ponton zárt hétfőn.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.