A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 225,33 pontos, 0,64 százalékos csökkenéssel, 34 754,08 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elmondta, hogy a magyar részvénypiacon a vezető papírok közül az OTP emelkedett, a Mol ára enyhén csökkent. A Richter és a Magyar Telekom alulteljesítő volt, de ennek inkább technikai okai voltak, vállalati hír nem érkezett.
A Richternek a forint erősödése nem tett jót az exportkitettsége miatt, ha nagyot erősödik vagy gyengül a forint, akkor a papír árfolyama is mindig elmozdul
– jegyezte meg.
Az elemző szerint a nemzetközi befektetői hangulatot kisebb negatív korrekció jellemezte. A befektetők az amerikai Fed szerda este esedékes kamatdöntő ülését várják, hogy milyen iránymutatást ad majd a jegybank, attól függően mozdulhat el a részvény- és a devizapiac is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.