„Nincs már sok időnk, az előttünk álló hónapok döntő befolyással lesznek majd a háború végkimenetelére, azé a háborúéra, amit Oroszország nemcsak Ukrajna ellen vív, hanem önök ellen, és a szabadság ellen is. Egyre fogy az időnk, és nekünk kell eldöntenünk, hogyan érjen véget ez a háború, gyorsan kell cselekednünk, és nem szabad elveszítenünk a harcot az elkövetkezendő pár hónapban, mert azzal előttünk álló évtizedeket is elveszítenénk” - mondta az ukrán elnök hétfőn, amerikai útja első napján egy washingtoni díjátadón, ahol ő maga is díjat vehetett át - írja a Kyiv Independent.
Zelenszkij körülbelül egyhetesre tervezett útjának fő célja, hogy bemutassa a háború lezárását célzó „győzelmit tervét” Joe Biden jelenlegi amerikai elnöknek. Az ukrán elnök a tervek szerint találkozik Kamala Harris demokrata elnökjelölttel, és sajtóértesülések szerint jó esély van rá, hogy tárgyal majd Harris republikánus riválisával, Donald Trumppal is.
Zelenszkij ellátogat az ENSZ New Yorkban zajló közgyűlésére is, ahol a világ különböző vezetőivel folytat megbeszéléseket.
Az ukrán elnök győzelmi tervét ismerő washingtoni források szerint a tervezet működőképes lehet Zelenszkij stratégiája, aki tervvel kapcsolatban korábban elmondta, a fő cél az, hogy a nemzetközi szövetségesek segítségével úgy vessenek véget a háborúnak, hogy közben ne kelljen együttműködni Oroszországgal. Konkrét részleteket ugyanakkor nem árult el arról, hogy ezt milyen módon akarja elérni.
Szijjártó: Nem szabad, hogy a béke szitokszóvá váljon
Az ENSZ közgyűlésének hétfői napján felszólalt Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is, aki úgy fogalmazott, alapvető változásra lenne szükség a nemzetközi politikában a jelenlegi súlyos válságok megoldásához, elsősorban vissza kellene térni a kölcsönös tisztelet talajára, és nem lenne szabad, hogy a béke szitokszó legyen. A tárcavezető a nap folyamán később egy interjúban azt is elmondta, a jövő héten Budapestre látogat az ukrán külügyminiszter, a tárgyalások egyik fő pontja pedig a hazánk által sokat kritizált ukrán kisebbségi törvény lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.