BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Változatlan értéken nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 35 371,41 ponton nyitott csütörtökön.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX mindössze 0,47 pontos csökkenéssel, 35 371,41 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékéhez képest minimális mértékben gyengült.

A nemzetközi hangulathoz igazodva csökkenéssel kezdhet csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) – írta korábbi előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Varga Zoltán a vezető részvények mozgásában nem lát egyértelmű irányt, de hozzátette, hogy hosszabb távon mindegyik nagy kibocsátó erősödhet. Az OTP átlépheti a 11 ezer forintot a következő napokban, míg a Mol már stabilan 1800 forint fölé erősödött – írta a szakértő.

Fotó: Kallus György

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 280,16 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 35 371,88 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama erősödött az előző napi záráshoz képest.

 

  • A Mol 14 forinttal, 0,78 százalékkal 1810 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,37 százalékkal 10 850 forintra nőtt, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,32 százalékkal 385 forintra emelkedett, forgalma 234,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok ára 50 forinttal, 0,77 százalékkal 6510 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.
  • Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.