Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a New York-i értékpapírpiacokon. Az indexek pénteken nyereséggel zártak és a hetet is emelkedéssel fejezték be.
A DJIA index 15,3, az S&P index 19,0, a NASDAQ pedig 15,6 százalékkal állt év eleji értéke felett pénteki záróértékén.
Az indexek hétfői csökkenését a világgazdasági növekedés ütemével szemben támasztott kételyekre és az olajár-emelkedés feltételezett inflációs hatására vezetik vissza tőzsdei elemzők.
A kínai gazdaság a harmadik negyedévben a várt 5,2-nél kisebb mértékben, 4,9 százalékkal nőtt éves bázison természeti csapásokra, járványgócok megjelenésére és az áramellátás kihagyásaira visszavezethető módon. A második negyedévben még 7,9 százalékos volt az éves növekedés.
Az előttünk álló héten már sűrűsödnek a harmadik negyedéves eredménybeszámolók. A nagyobbak közül a Netflix, a Johnson & Johnson, a Tesla, az United Airlines, a Procter & Gamble, a Verizon és az IBM mutatja be harmadik negyedéves mérlegét.
Az elmúlt héten az S&P 500 indexből 41 cég közölte jelentését, 80 százalékban várakozáson felüli nyereségről adtak számot. Az index ötszáz tagvállalatának összesített nyeresége előrejelzések szerint nagyjából 30 százalékkal haladja majd meg a 2020. harmadik negyedévit.
Az olajár emelkedett hétfőn, az amerikai piacok nyitásakor a WTI 1,25 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 83,31 dolláron, a Brent ára 0,79 százalékkal ment fel, 85,53 dollárra. A WTI ára 76, a Brenté 70 százalékkal áll az év eleji felett.
Az eurót 0,08 százalékkal jegyzik erősebben, 1,1608 dolláron, az arany spotára 0,08 százalékkal csökkent, 1763,93 dollárra unciánként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.