BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Izgalmasan alakulhat a Richter árfolyama

Az elmúlt időszakban a Mol húzta felfelé a BUX indexet, mely így 54 ezer pont felett új történelmi maximumot jelölt ki.

Az elmúlt időszakban a Mol húzta felfelé a BUX indexet, mely így 54 ezer pont felett új történelmi maximumot jelölt ki. Ez a szint természetesen fontos ellenállásként funkcionál majd a következő időszakban, míg meghatározó támaszt az 53 ezer pontos, korábbi ellenállás jelenti. A vezető részvények közül most elsősorban a Richter grafikonján láthatóak pozitív jelzések.

Fotó: Kallus György

Az OTP árfolyama megérintette a 18 800 forintnál húzódó történelmi maximumot, majd negatív korrekció indult, melynek során visszatesztelte a 18 ezer forintos támaszt. Onnan ismét emelkedésnek indult, eddig tehát tankönyvinek mondható a mozgás. Az MACD indikátor időközben vételi jelzést adott, így van esély az új csúcs beállítására, azonban a felső Bollinger-szalag ellenállást képez 19 ezer forint közelében. Amennyiben onnan el tud rugaszkodni az árfolyam a későbbiekben, a 19 524 forintos szintet is megcélozhatja, ahol a korábbi emelkedő hullámra mért, 161,8 százalékos Fibo-szintet találjuk.

Több vételi jelzés látható a Richter árfolyamgrafikonján, miután visszatesztelte a 61,8 százalékos Fibo-szintet és a korábbi kitörés magasságát. Ezt követően visszakerült a 200 napos mozgóátlag fölé, és kilépett a lilával jelzett csökkenő ék alakzatból felfelé.

Az MACD indikátor éppen vételi jelzést ad, az RSI úgyszintén. A következő fontos ellenállási szint a 30 napos mozgóátlag 8 603 forintnál, majd az 50 napos 8 673 forintnál. A technikai kép alapján a következő napokban folytatódhat az emelkedés, összességében akár a 9 ezer forintos szint is elérhető lehet.

A Richter árfolyammozgása

A Mol árfolyamában jelentős emelkedés után indult negatív korrekció, pontosan a 161,8 százalékos Fibo-szintről. Az RSI indikátor hamarosan eladási jelzést adhat, az első fontosabb támasz 2 620 forint közelében, a következő 2 555 forintnál található.

A későbbiekben vételi lehetőség a 2 450-2 500 forintos tartomány közelében adódhat, ott található a korábbi kitörés. 

A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 420-430 forintos tartományban mozog, lemaradó a többi vezető részvénytől. Az indikátorok még nem adtak vételi jelzést, így nem lehet kizárni, hogy a 420 forintos támasz is letörésre kerül a következő időszakban, ez esetben 415 forintnál található a következő fontos szint, a 200 napos mozgóátlag.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.