BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
francia

Aggódnak a pénzügyi világ nagyjai a francia előrehozott választások miatt

A bankárok és brókerek tömegével költöztek az országba Macron piacbarát politikája nyomán, az előrehozott választások viszont rengeteg kérdést vetnek fel. A Franciaországba költözött nagytőke viszont nem igazán tud hova menekülni.

Emmanuel Macron elnökségének egyik leglátványosabb eredménye az, hogy a Brexittel a szigetországból kiábránduló nemzetközi befektetési vállalatokat, brókercégeket és bankokat Párizsba tudta csábítani – ez persze nem volt egy olcsó mulatság, mivel csökkentenie kellett az ezeket a cégeket terhelő adókat. A francia államfő szerint azonban megérte: politikája nyomán állítása szerint több mint hétezer munkahely jött létre az országban. 

Macron, francia,
A franciaországi előrehozott választások miatt aggódnak a bankárok / Fotó: AFP

Előrehozott választások jönnek Franciaországban

Azzal viszont, hogy a minden várakozástól elmaradó EP-választási eredmény után Macron feloszlatta a parlementet és előrehozott választásokat írt ki, melyek első fordulója június 30-án már le is zajlik, a tőkepiaci nagyhalak körében csöndben, de a szektor belsős informátorai szerint szinte egyértelműen megjelent a változástól való félelemről szóló zúgolódás. Az a kivételesen kedvező helyzet ugyanis, amit az elmúlt években Macron kialakított nekik, könnyedén veszélybe kerülhet, ha az új parlamentben az eddiginél nagyobb szerepet kapnak a kormányváltó pártok. 

De az idill igazából Le Penék tarolása nélkül is felborulhat: ehhez ugyanis már az is elég, 

ha Macron pártjának már jelenleg is csak relatív többsége tovább szűkül, 

és az eddiginél is több kérdésben kell, hogy kompromisszumokat kössön.

A Bloombergnek név nélkül nyilatkozó bankárok elsősorban attól félnek, hogy Macron pártjának talajvesztése esetén nőhetnek adóterheik, továbbá a jelenleginél nehezebben tudnak majd csak új munkavállalókat a kontinensre hozni például Amerikából, ha mondjuk a radikális jobboldali Marine Le Penék ígéreteiknek megfelelően szigorítják a munkavállalói vízumok és engedélyek kiadásának feltételeit.

Azt viszont mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a tőkepiaci mágusok munkakörnyezete nem fog megváltozni földcsuszamlásszerűen még akkor se, ha Le Penék, vagy baloldali megfelelőjük, az Új Népfront még akár többségbe is kerülne a nemzetgyűlésben: hiszen 

  • sem a meglévő munkahelyek közvetett beszántása, 
  • sem az államadósság finanszírozásának drasztikus megdrágítása 

nem állhat érdekében egyetlen racionális döntéshozónak sem.

Lehet félni Le Penék győzelmétől, de a piaci tapasztalatok alapján nem feltétlen érdemes

A radikális jobboldal minden bizonnyal előretör majd az előrehozott francia választáson, de ez nem az első és jó eséllyel nem is az utolsó hasonló jelenetsor lesz az EU történetében. Le Penéktől félnek a piacok, de a tisztánlátás érdekében érdemes megnézni, mi történt a hasonló aggodalommal övezett Giorgia Meloni hatalomra kerülése előtt és után a piacokon.

Az viszont szinte borítékolható, hogy a következő hetekben a kivárásé lesz a főszerep a francia pénzügyi szektorban. Francesco Galietti, a Policy Sonar politikai kockázati tanácsadó cég társalapítója úgy fogalmazott:

A választás miatti bizonytalanság kivárásra ösztönzi a tőkepiacok nagyjait, menekülni azonban nehezen tudnának: a kontinensen ugyanis egyre nehezebb lesz olyan országot találniuk, ahol ennyire kedvező mind a szabályozási, mind a politikai környezet.

Ezt pedig a pénzügyi óriások is tudják: a Bloomberg értesülései szerint eddig egyetlen, a Brexit óta Párizsba költöző pénzügyi vállalat sem jelezte, hogy távozna az országból – nem kis részben annak köszönhetően, hogy a kontinensre településükkor sokan több olyan befektetést is létesítettek az országban, melyek csak hosszú időhorizont mellett térülnek meg, így a térség elhagyása villámgyorsan hatalmas mínuszokat realizálna számukra.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.