A forint euró-dollár kosárral szembeni eladását javasolja 3 hónapos határidős ügyleteken keresztül a Citigroup.
A forint újra nyomás alá került, mivel a hírek szerint a kormány lazíthat a költségvetési szigoron – írja Luis Costa, az amerikai nagybank devizapiaci stratégája a befektetőknek szóló jegyzetében.
Úgy véljük, hogy ez rövid és középtávon gyengítheti a forintot a jegybank várhatóan óvatos monetáris politikája ellenére.
Costa úgy véli, az euró elérheti a 404–405 forintos sávot, míg az amerikai dollár 366–367 közé erősödhet.
Balog-Béki Márta, az MBH Bank szenior tőkepiaci elemzője is úgy látja, hogy a forint árfolyamának hektikus alakulása miatt – ami összefügghet azzal, hogy az utóbbi napokban nőhetett a piaci szereplők által érzékelt bizonytalanság a hazai költségvetési kilátásokat illetően – az MNB óvatos lehet a további kamatvágásokkal. Hétfőn Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy a kormányzat jövő évi növekedési céljait több akcióterv – kkv-kat, családokat, beruházásokat támogató – segítheti.
A forint hétfőn is folytatta gyengülését az euróval szemben, és ezzel kikerült az augusztus eleje óta jellemző, 392–396 forint közötti sávból az euró-forint kurzus. Ez a gyengülés az MBH elemzője szerint egyelőre nem veszélyezteti az idei évre prognosztizálható további kamatcsökkentéseket, mivel a 390–395 közötti árfolyamsáv nem tekinthető túlzottan alulértékeltnek. A bank várakozása szerint egyébként az alapkamat 6,25 százalékra csökkenhet év végére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.