BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kriptovalutát hozott létre a FuturAqua

Visszatér az alapokhoz a FuturAqua – mondta a Világgazdaságnak Fodor István, a társaság elnöke, hangsúlyozva, hogy a már működő kriptovaluta-tőzsdékre viszik be a vizet mint mögöttes terméket.

Meglepte a piacot a Futur­Aqua, amely tegnap bejelentette, hogy a víz világpiaci kereskedelmének megteremtéséhez kapcsolódva létrehozta a Watereum (WRM) elnevezésű, ethereum ERC20 blockchainalapú kriptovalutáját.

Tízmilliárd darab Watereum tokent generáltak.

A most létrehozott kriptovaluta tehát token, vagyis digitális utalvány, önállóan forgalomképes, különlegessége, hogy vagyoni értékű jogot tartalmaz. Egy egységnyi Watereum felhasználásával a vonatkozó feltételek mellett egy liter ivóvíz vásárolható a FuturAqua Nyrt.-től.

A társaság már korábban is foglalkozott a víztőzsde gondolatával, ahol a víz mint nyersanyag származtatott termékeivel lehetett volna kereskedni. Ehhez kapcsolódott a helyi pénzekhez, például a soproni kékfrankoshoz hasonló Watercoin „vízérme” terve.

A forgatható és átruházható vízkvótautalványt be is vezették, ehhez hozzájuthattak a részvényesek.

Kisbefektetők éltek is a lehetőséggel, hogy egy forint/liter önköltségi áron jussanak jó minőségű ásványvízhez. Másfél literes palackokban leszállítva ez a csomagolással együtt 28 forintos literenkénti árat tett ki.

A társaság már korábban is foglalkozott a víztőzsde gondolatával
Fotó: Shutterstock

 

Tavalyelőtt ősszel azonban megállapodást kötöttek a HYD Pharma céggel, hogy finanszírozzák a csökkentett deutériumtartalmú víz (DDW) humán klinikai vizsgálati költségeit, s ha eredményesek lesznek a vizsgálatok, akkor közösen értékesítik az eredményeket.

A félmilliárdos projekt indulásához szükséges összeget, 80 millió forintot, a FuturAqua két nagytulajdonosa biztosította közvetlenül a HYD részére.

Ez a szerződés fordulatot hozott a társaság életében: a víztőzsde előkészítését takaréklángra állították, s a víztermelés is háttérbe szorult, előtérbe került a kutatás-fejlesztés.

 

Bár folyamatosan érkeznek hírek a szlovákiai és szerbiai klinikai vizsgálatokról, újabb fordulatot jelzett, hogy a FuturAqua és a HYD együttműködésének elmélyítése, amely kereszttulajdonlás formáját öltötte volna, meghiúsult. Időközben a FuturAqua megszerezte egy új, nagy kapacitású vízbázis tulajdonjogát egy kilenchektáros ipari ingatlan megvásárlásával. A 73 millió forintos üzlettel az M6-os autópálya Szekszárd-Centrum lehajtójánál található vízműtelepen hét vízkúthoz jutottak hozzá, Ezek közül kettő mélyfúrású kút, talpmélységük 370-375 méter, szűrőzésük 300 és 350 méter mélységben található, összesített vízhozamuk pedig 2850 liter percenként.

 

 

Hónapok óta folyt a találgatás, vajon mire készül a FuturAqua. Nos, tegnap kiderült, hogy visszatér az alapokhoz.

Tényleg visszatértünk a kályhához – mondta a Világgazdaságnak Fodor István, a FuturAqua elnöke. Az viszont lényeges különbség, hogy

amíg korábban maguk próbálkoztak egy víztőzsdeplatform felállításával, most a már működő kriptovaluta-tőzsdékre viszik be a vizet mint mögöttes terméket.

Mint mondta, tanultak a kissé elavult utalványok és érmék kibocsátásának nehézségeiből, ezért most egy korszerű és divatos eszközt vezettek be a piacra.

A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.