A Magyar Telekom felkészülten és magabiztosan várja az idei piaci változásokat – mondta Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtóbeszélgetésen.
Rékasi Tibor szerint a magyar piac koncentráltan él meg néhány változást 2019-ben, amivel a Vodafone-UPC egyesülésre, a Telenor tulajdonosváltására, és a 4iG megjelenésére utalt. A Digi-Invitel egyesülés mellett pedig évek óta várják a Digi mobilszolgáltatásának elindulását, mindezek együtt érintik a teljes piacot – tette hozzá.
A vezérigazgató a tavalyi évről szólva kiemelte:
2018-ban a cég egyik legnagyobb célja a hálózatépítés volt, a gigabitképes hálózat létrehozása az országban mindenhol.
Jelentős az új hálózatok építése, a meglévő hálózatokat pedig ahol lehetséges technológiai-műszaki fejlesztéssel teszik gigabitképessé.
Jelenleg országszerte több mint 3,5 millió elérés van, amely másodpercenként legalább 30 megabit sebességű és ebből közel 1 millió gigabitképes végpont
– mondta.
Közölte azt is, hogy a Telekom piacvezető minden lakossági területen, az integrált szolgáltatásokban is.
A vezetékes internet előfizetők száma 6,9 százalékkal nőtt, 1,1 millióra, a vezetékes tv-előfizetőké 6 százalékkal 1,08 millióra, a mobil előfizetők száma 0,7 százalékkal 5,3 millióra emelkedett.
Kiemelte: a lakossági mobil adatforgalmazásban 90 százalékos volt a növekedés tavaly, az átlagforgalmazás ügyfelenként havi 2,7 gigabájtra nőtt. A forgalom 38 százalékát a korlátlan csomagok adják. Tavaly az előrefizetéses ügyfelek körében is nőtt több mint 60 százalékkal az adatfelhasználók száma, ez is hozzájárult az átlagos adatfelhasználás növekedéséhez.
Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes azt emelte ki, hogy kedvező évet zárt a vállalat 2018-ban minden tekintetben, ami a számokban is tükröződik. Az elmúlt öt év a tartós növekedésről szólt, minden fő mutató folyamatosan javul. A cég stratégiáját folyamatosan a piaci változásokhoz igazítják, ezzel tudják vállalni, hogy a növekedés fenntartható.
Az idén némi bevétel visszaesést várnak, és változni fog a bevételek összetétele, mivel a készülékcserék visszaesése miatt nem számolnak az eszközértékesítések 2018-ashoz hasonló növekedésével – mondta. Hozzátette:
a készülékértékesítések világszerte csökkenést mutatnak.
Jelezte azt is, hogy a közzétett várakozásaik szerint az idei mérsékelt csökkenés után 2021-ig a csoport szintű bevételek a változatlan szinten maradnak. A beruházásokban (CAPEX) 2019-ben is az előző évihez hasonló, 91,8 milliárd forint körüli költést terveznek, és a hálózatfejlesztést továbbra is kiemelten kezelik.
Az igazgatóság 2019-es üzleti év utáni, részvényenkénti 27 forintos osztalékjavaslata feltételének nevezte, hogy a külső szabályozói környezetben nem történik lényeges változás.
Az idén némi bevétel visszaesést várnak, és változni fog a bevételek összetétele, mivel a készülékcserék visszaesése miatt nem számolnak az eszközértékesítések 2018-ashoz hasonló növekedésével – mondta. Hozzátette: a készülékértékesítések világszerte csökkenést mutatnak.
Jelezte azt is, hogy a közzétett várakozásaik szerint az idei mérsékelt csökkenés után 2021-ig a csoport szintű bevételek a változatlan szinten maradnak. A beruházásokban (CAPEX) 2019-ben is az előző évihez hasonló, 91,8 milliárd forint körüli költést terveznek, és a hálózatfejlesztést továbbra is kiemelten kezelik.
Az igazgatóság 2019-es üzleti év utáni, részvényenkénti 27 forintos osztalékjavaslata feltételének nevezte, hogy a külső szabályozói környezetben nem történik lényeges változás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.