BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Kaiser Kata Airbnb kiadó lakás-10

Szezonális utazás: új slágerek születtek őszre, télre

Árban verhetetlen a téli egzotikus üdülések palettáján a tavaly bevezetett és nagy sikerrel debütált ománi charter, amelyet az IBUSZ és a Kartago Tours gyakorlatilag egyszerre dobott piacra, egyaránt óriási sikerrel. Egyre inkább áttevődik a hangsúly a last minute ajánlatokról az úgynevezett first minute, előfoglalási időszakra. Az idén ennek a trendnek a további erősödésére számítanak az utaztatók. Körképünk a szezonális utazási ajánlatokról.

A téli szezonra már vége az előfoglalási akciónak, de érdemes az aktuális kedvezményeket böngészni, nyárra viszont már november–decemberben megéri foglalni.

szezonális utazás
Omán alig hatórányi repüléssel elérhető Budapestről, a téli szezonális utazás egyik sztárja / Fotó: AFP

Omán idén is sztár úti cél

A tavalyi őszi-téli szezonban bemutatott Ománt a „Kelet Karibjaként” is emlegetik, nem csoda, hogy nagyon gyorsan belopta magát a magyarok szívébe is, hiszen ez a „télből a nyárba” úti cél mindössze hatórás közvetlen repülőútra van Budapesttől. Ráadásul árban is verhetetlen, a  fehér homokos tengerparton ugyanis novemberben akár 400 ezer forintért is el lehet tölteni egy hetet négycsillagos szállodában, alkoholmentes, úgynevezett soft all inclusive ellátással. 

Közvetlen óceánparti, ötcsillagos all inclusive ománi szállodába 500 ezer forintért lehet eljuni, amiben a repülőjegy és a transzfer ára is benne van. Érthető, hogy miért kapott nagyon sok tavalyi utas kedvet a visszatérésre, és még több új is felkeresni ezt a mesésnek tartott desztinációt. 

Az ománi szervezett járatok október közepétől május elejéig hetente közlekednek Budapestről mindkét nagy iroda szervezésében, különböző településekre és szállásokra.

Az Ománnal szomszédos Egyesült Arab Emirátus több szegletébe is el lehet jutni magyar utazási iroda szervezésében, 

a Kartago Tours a jól ismert Dubaj mellett egy másik emírségbe, Rász el-Haimába is szinte egész évben utaztat, akár kombinálva mindkét emírséget. 

Örök klasszikus a Kartago Toursnál Egyiptom, ahová március elejéig menetrend szerinti járatokkal is el lehet jutni, de március elejétől charterrel is választható minden csomagajánlat a magyarok körében legismertebb Hurghadára. Aki elszökne a tél utolsó hetei elől, vagy a tavasz helyett már nyárra és tengerre vágyik, annak Egyiptom a téli szezon végén tökéletes választás.

Egyelőre az egzotikus szezon értékesítése zajlik, ott a tavalyi árakhoz képest számottevő különbség nem tapasztalható, de hamarosan meghirdetik a jövő nyári szezon kínálatát is. Árakban változást elsősorban az euróárfolyam alakulása hozhat, ez viszont egy utasokon és utazásszervezőkön is kívül eső kérdés. 

Hova utazzunk ősszel és télen?

Nagyon keresettek az európai városlátogató utak ősszel, télen és tavasszal is.

Szinte az összes jól ismert és közkedvelt városba szervez utakat az IBUSZ, 

  • a legnagyobb és örökzöld sláger Párizs, 
  • Barcelona és 
  • évek óta újra Isztambul is. 

Ezek ára 250-300 ezer forint fejenként, amiért repülőjegy, szállás háromcsillagos szállodában reggelivel és egy félnapos városnéző program jár. A többi fakultatív program külön fizetendő ezenfelül, ezt fontos tudni, és számolni vele előre.

Népszerűek a téli egzotikus utazások Zanzibárra, a Maldív-szigetekre, valamint Mauritiusra is. Ezek és a Kuba, Mexikó körutazással kombinált üdülőprogramok november végétől március végéig 11 nap/9 éjszakás turnusokban, menetrend szerinti járatokon indulnak az IBUSZ-nál.

Ugyanekkor van kereslet az ázsiai körutazásokra is, mint Szingapúr–Malajzia, Vietnám–Kambodzsa, és Thaiföldre is újra.

Teljesen megteltek az IBUSZ által meghirdetett csoportos hajóutak,

egyéni utazóknak van még lehetőségük foglalásra, de ilyenkor már többnyire tavaszra-nyárra foglalják utazásaikat a hajózás szerelmesei. Csoportos hajóutak indulnak a Karib-térségbe, az Arab-öbölbe és a Kanári-szigetekre novembertől februárig.

A  kiemelt ünnepek szinte mindenhol telt házasok már, ilyen

  • az őszi szünet, 
  • a karácsony, 
  • a szilveszter, 
  • a január eleje, a téli iskolaszünet második fele
  • és a húsvét.

A tavalyi téli szezonnál nagyobb forgalomra számítottak idén az utaztatók, ami az ománi charternél be is jött, 

de a többi desztinációnál most úgy tűnik, hogy a tavalyihoz hasonló a forgalom, illetve az utasszám, a növekedés megtorpant – összegezte Termes Nóra, az IBUSZ hálózati és marketingigazgatója. 

Továbbra is növekszik viszont a minőségi, magasabb kategóriás szálláshelyek iránti kereslet.

Advent, a téli utazások egyik csúcspontja 

Az adventi időszakra sok repülős és buszos utat kínálnak az utazási irodák, idén az IBUSZ-nál például újdonság Zágráb és Párizs-Amiens, amely a karácsonyi hangulata miatt nagyon keresett desztináció.

A szicíliai szilveszteri utazás charterrel már hagyomány, és kifejezetten népszerű a kedvező ára és a közelsége miatt.

Germany, Christmas market (Photo by Philippe TURPIN / Photononstop / Photononstop via AFP)
Az adventi vásárok is sok turistát vonzanak Európa-szerte / Fotó: AFP

Ugyanakkor a belföldi szállodák tematikus szezonális programjai is népszerűek, a borturizmus és a wellnesspihenés nagyon kedvelt továbbra is, ősszel és télen különösen. Itt is a minőségi, magas kategóriás szálláshelyeket keresik elsősorban – összegezte tapasztalatait az IBUSZ illetékese.

Szezonális utazás 2024-ben: mire érdemes felkészülni ősszel, és mire télen?

Hagyományosan nagyon erős az őszi szünet időszaka. Akik iskoláskorú gyerekekkel utaznak, lényegében csak ekkor tudnak a nyári és a téli szünet között kicsit elutazni, és visszalopni a napsütést a hétköznapjaikba. Emiatt ezek a helyek nagyon gyorsan betelnek, hasonlóan a téli szüneti indulási időpontokhoz. 

Aki előrelátó, és tudja, hogy a családdal csak ezekben a kiemelt időszakokban van lehetősége útnak indulni, az már most a tavaszi szüneti időszakra köti épp le az utazását

– mondta Bocsák Zsófia, a Kartago Tours cégvezetője.

Fontos felkészülni időben minden szezon elején – tette hozzá –, mert a kiemelt időszakokban gyorsan fogynak a helyek. Aki meg tudja oldani, hogy egy-két héttel előrehozza vagy későbbre halassza az őszi vagy téli utazását a kiemelt időszakokhoz képest, csak jól járhat: fantasztikus akciókat foghat ki, ráadásul kisebb tömeggel is kell számolnia ilyenkor.  

Mitől népszerűek a charterjáratok?

A szezonálisan közlekedő közvetlen charterjáratoknak számos előnyük van, amelyek még vonzóbbá teszik a Budapestről induló utazásokat. Egyértelmű előny például az időmegtakarítás: a közvetlen járatokkal elkerülhető, hogy órákat veszítsünk el átszállásokkal, amelyek gyakran lényegesen hosszabbá teszik az utazási időt és kényelmetlenebbé az utazást. Nem kell aggódnunk, hogy 

  • elérjük-e az átszállásunkat, 
  • nem törlik-e esetleg a csatlakozó járatunkat, és
  • csökken a poggyász elvesztésének vagy késésének kockázata, mivel nem kell egy köztes reptéren átpakolnia a személyzetnek.

A charterek előnye a pontos menetrend és az is, hogy a feladható csomagok sem felárasak, benne van a részvételi díjban.

Őszi nyaralás: egyre több magyar utazik főszezonon kívül

Minden idők legmelegebb nyara után talán nem meglepő, hogy egyre többen választják az őszi hónapokat utazásra és kikapcsolódásra. A kisebb tömeg, az enyhébb időjárás és a kedvezőbb árak is szerepet játszanak abban, hogy mind több magyar időzíti külföldi nyaralását az őszi hónapokra, elkerülve a főszezont.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.