Az energiacsomag jövője

A lendítésre szükség is van, mert nagyon szoros határidők terelik kényszerpályára a számtalan tételből álló leendő európai energiaszabályozást. A dekrétum egyaránt előírná a szén-dioxid-kibocsátás kötelező csökkentését, a megújuló energiák részarányának növelését, miközben – egy másik szálon – a továbbítóhálózatok hozzáférhetőségét is nyitottabbá tennék. Megannyi húsba vágó – nemzetgazdasági érdekeket érintő, eurómilliárdokba kerülő – elképzelés, amely abban a sajátos kettőségben vergődik, hogy egyfelől a teljesítésük tetszetős politikai tett volna, másfelől a végrehajtás olyan gazdasági áldozatokat is kíván, hogy az viszont lefogná a politikusok kezét. És történik mindez akkor, amikor a vonatkozó dilemmákon néhány hónapon belül úrrá kellene lenni.

A mozgástér ugyanis meglehetősen kicsi. A közvetlen szűk keresztmetszetet az Európai Parlament (EP) jelenti, amelynek mandátuma jövő tavasszal lejár, a júniusi választások után összeülő új uniós képviselő-testülettől pedig érdemi munkát igazából szeptember-októberben lehet várni. Ha viszont az EP 2009 őszén tűzi napirendre a csomag vitáját, akkor szinte bizonyos, hogy a vonatkozó európai uniós jogszabályok nem lesznek készen az ez év decemberében Koppenhágában esedékes nemzetközi klímatalálkozó előtt. (Ez utóbbi lenne hivatott arra, hogy formálisan is utat nyisson a 2012-ben lejáró kiotói megállapodás utódszerződésének az előkészítéséhez.) E nélkül viszont az EU nem csupán attól esne el, hogy – miként eddigi politikai célkitűzéseiben deklarálta – az éghajlatváltozás elleni globális közdelem „élharcosa” legyen, de jó eséllyel még egységes uniós álláspontot sem lehetne képviselni. Az ebből fakadó politikai veszteség ma sokak számára felvállalhatatlannak tűnik.

Akkor viszont minden abba az irányba terel, hogy még a jelenlegi Európai Parlament működése során lezárják az energia- és klímacsomagot, márpedig ez csakis akkor lehetséges, ha a tagállamok közötti vita még az idén – konszenzussal vagy többségi szavazással – véget ér. Csakhogy ennek meg sok esetben – mint az energiaszolgáltatás és a hálózatüzemeltetés szétválasztásánál – útját állják a konkrét gazdasági érdekek.

Mindezek szempontjából lehet fontos, vajon sikerül-e haladást elérni csütörtökön és pénteken Luxembourgban, vagy sem. Az egymást követő két napon előbb a környezetvédelmi, másnap pedig az energiaügyekben illetékes miniszterek találkoznak majd. Az előbbiek elsősorban a klímacsomagban érintettek, ráadásul ezúttal úgy, hogy vitájukat néhány nap óta – a szén-dioxid-kibocsátás kapcsán – új magyar kezdeményezés színezi. (Magyar javaslatra hat tagállam módosítani szeretné azt a viszonyítási dátumot, amelyhez képest a jövőbeni lehetséges szén-dioxid-emisszió mértékét megszabják majd.) De ugyancsak a környezetvédelmi tárca vezetői vajúdnak most már jó ideje a leendő „üzemanyag-irányelv” formálásával is, ami viszont a bioüzemanyagok jövőbeli arányaival is összefüggne. Energiafronton a miniszterek pénteki ülésétől nem kevesebbet várnak, mint hogy próbáljanak meg politikai egyezségre jutni a szolgáltatói és a hálózatüzemeltetői szétválasztás mikéntjéről. A problémakör kapcsán egy hónapja még úgy tűnt, hogy reménytelen megállapodásra számítani. Azóta egy újabb – közös, bizottsági és EU-elnökségi – kompromisszumos papír látszólag új életet lehelt a jogszabálytervezet sorsába.

A mostani két nap azért lényeges, mert a tervek szerint a két tárca vezetői a második fél évig már nem találkoznak. Márpedig az utóbbit rögtön az elején alaposan befékezi a mindenkori augusztusi általános „EU-szünet”, szeptemberig lényegében jegelve minden uniós ügy intézését vagy akár megvitatását. Azaz az energiacsomag jövőjét illetően sok minden borítékolódhat a héten Luxembourgban. Egyelőre senki sem tudja biztosan, milyen tartalommal.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője