Bozótharcosok

Két, egymásnak gyökeresen ellentmondó helyzetértékelést hallhattunk néhány óra leforgása alatt a kormány és a Fidesz vezetőjétől. Mindkettő tanulságos volt a maga módján.

Gyurcsány Ferenc a dobogókői MSZP-csúcs után elégedetten nyugtázta, hogy a kormány teljesítette az eddig kitűzött célokat, és az egyensúlyteremtés után most a nyugodt építkezésen, a növekedés beindításán van a sor. Azt ugyan nem árulta el, hogy ezt konkrétan mitől képzeli, mindenesetre védelmébe vette a nyugdíjasokat és a segélyen élőket az ellenzékkel és az elemzőkkel szemben. A felvilágosult reformerből a szegények védelmezőjévé átdvedlett miniszterelnök szavaiból az derült ki, hogy az MSZP mostantól a következő választásokra készül, az ország romló versenyképességét, tartós leszakadását ehhez képest másodlagosnak tartja.

Orbán Viktor tegnapi beszéde is fordulatot jelez. Üdítő elemként hatott, hogy a Fidesz elnöke immár nem tekint a globa-lizációtól elzárt kis szigetként az országra, és az elmúlt évek félrevezető retorikájával szakítva kezdi ráhangolni szimpatizánsait a várható kellemetlenségekre, igaz, még mindig csak kevés konkrétummal. Az általa joggal szorgalmazott gazdasági megállapodáshoz azonban éppenséggel már 2006-ban is segítő kezet nyújthatott volna, vagy legalábbis nem kellett volna elgáncsolnia néhány, általa is fontosnak tartott intézkedést, például az önkormányzati reformot. Ráadásul milyen kiegyezés az, amelynek feltétele a másik fél távozása?

Ne legyen hát illúziónk, a politikai bozótharc a következő hetekben, hónapokban is folytatódni fog, legfeljebb néha helyet cserélnek benne az ellenfelek. Hogy a közös célok elérésére meg lehetne egyezni egy szakértők által kidolgozott (levezényelt?) programban – akár még ebben a ciklusban? Igen, természetesen. Csak a most hallott beszédek alapján nem ebben az országban.