Ez a hajó elúszott

A minimálbér a nemzetközi szakirodalom szerint a munkavállalók érdekeit védő intézmény, nem engedi, hogy a munkaadók erőfölényüket érvényesítve túl alacsony bért kínáljanak. Úgy tűnik azonban, hogy ez a – differenciálásra módot nem adó – korlát több problémát vet fel, mint amennyit megold. Emiatt nem is minden ország alkalmazza ezt az eszközt, és nálunk is egyre több szakértő sürgeti az eltörlését.

Az utóbbi időben sokan – többek között az Oriens tanácsadói, a Tárki szakértői, de érintőlegesen Simor András jegybankelnök is – a magas minimálbért kárhoztatják az alacsony képzettségűek körében kialakult gyér foglalkoztatási ráta kapcsán, pedig annak eltörlése már aligha tudja orvosolni a kialakult problémát. Az alacsony bérköltségre épült – becslések szerint 100-120 ezer – munkahely már viszszafordíthatatlanul eltűnt a magyar gazdaságból, és kétséges, hogy új munkaerő jelentkezne a piacon a jelenlegi, a létminimumnál alig magasabb bérszint alatt. Ez a réteg nem a munkanélküliek táborát növeli, hanem éppen az inaktívakét: az alapfokú végzettségűek közül az OECD-átlagnál 20 százalékponttal kevesebben keresnek munkát Magyarországon.

A 2001-es minimálbér-emelést akkoriban sok kritika érte, mint utólag kiderült, volt alapjuk. A magyar textilipar és több más iparág eltűnésében jelentős része volt a drasztikus lépésnek, de a körülmények szerencsétlen együttállása is hozzájárult ahhoz. Az intézkedést egyébként a gazdaság kifehérítésének igényével tette meg az akkori kormány, már akkor sem szociális okok voltak az előtérben. Az eredeti célt is csak rövid távon és a szándékoltnál kisebb mértékben sikerült teljesíteni, a kisvállalkozói réteg befizetései nem mutattak akkora növekedést, amely ellensúlyozhatná a következő években kieső munkaerő miatti adóbevétel-csökkenést és szociális kiadásnövekedést – erre már 2004-ben rámutattak az MTA közgazdászai.

Nehezen megítélhető, hogy a törvényben meghatározott legalacsonyabb ajánlható bér mértéke mikor ér el káros szintet. Erre adhat azonban iránymutatást, ha összehasonlítjuk a gazdaságban mérhető átlagbérrel. Az összevetés szintén azt támasztja alá, hogy mostanra már nem érvényes az a tétel, hogy a magyar foglalkoztatás problémáit a magas minimálbér okozná. Míg négy-öt éve régiós összehasonlításban messze nálunk volt a legmagasabb, közel 70 százalékos ez az arány, addig tavalyra már közelebb kerültünk a többi országhoz, sőt, a csehek utol is értek bennünket.

Az időközben munka nélkül maradt, jórészt alacsony képzettségű rétegek ráadásul mostanra „leszázalékolva” tengetik életüket, köszönhetően a szociális segély gyanánt működő rokkant-nyugdíjazási rendszernek. Visszatérésük a munka világába már csak az európai viszonylatban alacsony mobilitás miatt is valószínűtlen. Igaz, hogy a legfejlettebb régiókban létezik a munkaerőhiány az egyszerűbb munkakörökben, de a házukhoz kötött észak-magyarországi dolgozók nem fogják tudni azt betölteni. Különben sem látszik az 50 ezer forintért munkát vállalni hajlandók tömege, amikor segéllyel ennél nagyobb jövedelem is elérhető. Nem életszerű azt feltételezni, hogy ezrek özönlenének Ózdról Budapestre kertészi munkát vállalni, miközben az ellátásuk a bérköltségnél is többet emésztene fel.

A minimálbér eltörlése viszont olyan kiskapukat nyithatna meg, amelyeken adótízmilliárdok folyhatnának el, ezért óvatosan kell kezelni a problémát. Csak abban az esetben látszik esély a helyzet normális kezelésére, ha egyidejűleg az intézményi rendszer mélyreható változása is végbemegy, mint ahogy azt legutóbb például az Oriens is javasolta. Csak akkor várható ettől eredmény, ha párhuzamosan – egy hiteles program részeként – az adóterhelés átalakítása és a szociális segélyek útján szerezhető jövedelem csökkentése kísérné a lépést. Hozzátehetnénk még: egyúttal az adóellenőrzést is tovább lehetne szigorítani.

A szerző a Világgazdaság munkatársa