Kettőn áll

„A Magyarországon tevékenykedő üzletemberek szerint hazánkban nem vagy csak rendkívül nehezen lehet korrupciómentesen érvényesülni az üzleti életben... Mindemellett az üzleti szektor jelentős részét állami és önkormányzati megrendelések, támogatások tartják el” – két megállapítás a Transparency International most közzétett korrupciós tanulmányából, amely jól tükrözi, hogy a mindenkit régóta irritáló jelenségnek minimum két oldala van. A cégek egyrészt joggal panaszkodnak a működésüket megdrágító gyakorlatra, másrészt viszont haszonélvezői, sőt fenntartói ennek a rendszernek. A végső kárvallott pedig az adófizető.

Hogyan lehet kitörni ebből az ördögi körből? Egyrészt ne legyen illúziónk, a korrupció nem magyar, de még csak nem is kelet-európai sajátosság. Ha csak a szabad verseny etalonjának tekintett Egyesült Államokat vesszük, „szaftos” kis történeteket lehet olvasni például az ottani védelmi minisztérium gazdálkodásáról és a hadi megrendelések kedvezményezettjeiről. De nem is kell olyan messzire menni: a skandináv országokat leszámítva Európa fejlettebb részén sem szokatlanok az ilyen esetek. Abban persze van különbség, hogy a megvesztegetés mennyire épül be a mindennapi üzleti gyakorlatba, és mekkora a lebukás kockázata.

Ebből a szempontból tény, hogy Magyarország egyre erősebben a Balkán felé kezd elmozdulni. Naivitás lenne azonban azt feltételezni, hogy a jogi környezet szigorítása, a nyilvánosság erősítése önmagában visszaszoríthatja a jelenséget. Ez csak szükséges, de nem elégséges feltétele a változásnak.

A tartós megoldáshoz az üzleti szereplők magatartási mechanizmusának, ösztönzőrendszerének is át kell alakulnia. Ehhez pedig kisebb állami újraelosztás és erősebb felügyelet kell. Ami előbb-utóbb talán a társadalmi gondolkodást is átállíthatja.

Kérdés, fűződik-e ehhez elegendő érdek és akarat.