Kifizetődő rugalmasság

A felmérésben 32 ország multinacionális vállalatainak pénz- és adóügyi, valamint áfával foglalkozó vezetőit kérdeztük arról, társaságaikat hogyan érinti az áfa elszámolása, miként kezelik a forgalmi adóval kapcsolatos kérdéseket. A felmérés szomorú eredménye, hogy 32 ország közül Magyarországot holtversenyben a 28-29. helyre sorolták abban a vonatkozásban, mennyire könnyen boldogulhatnak a társaságok a helyi áfarendszerrel.

Az okokat kutatva először is fontos megjegyezni, hogy a rossz pontszám ellenére sokan nagyon is kezelhetőnek találták a magyar rendszert. A gyenge eredményt inkább az okozta, hogy néhány érintett éppen a legrosszabbak között emlegette Magyarországot a vállalkozásbarát áfarendszerek sorában. Az okokra a felmérés nem világított rá, de a multinacionális vállalatokkal dolgozó tanácsadó sejtheti az összefüggéseket magától is.

A kirívóan rossz élmények egyik oka az lehet, ha az adóhatóság egy társaság vizsgálatakor kíméletlen, esetleg méltánytalan megállapításokat tett. Egy ügyfelünk esetében sok százmillió forintos áfa-visszaigénylés késett egy évig, mert a társaság magyarországi gabonafelvásárlásai kapcsán a hatóság hivatalosan nem látta kellően dokumentáltnak, hogy a több száz vagonnyi árut valóban külföldre szállította a cég. Bár a személyes beszélgetésen minden adóhatósági tisztviselő „biztos volt benne”, hogy nincs valódi probléma, a dokumentumokon nem szerepelt minden esetben az elvárt formátumú aláírás. Másik alkalommal az egyik legnagyobb hazai elektronikai gyártó cég beszállítójának elszámolási rendjét kifogásolta a hatóság, ezzel arra kényszerítve a beszállítókat, hogy alternatív útvonalakon juttassák el a szükséges alkatrészeket a magyarországi előállítónak. Tíz hónapnyi vita során végül a hatóságok arra az álláspontra jutottak, tulajdonképpen az eredeti elszámolási rend is elfogadható.

Egy-egy hasonló esemény elegendő ahhoz, hogy az érintettek emlékezetébe belevésődjön: az ellenőrzések kiszámíthatatlanok, csak a papírokra koncentrálnak, és az adóhatóságon belüli elvárások miatt gyakran mindenáron minél nagyobb összegű megállapításokat akarnak tenni.

Elegendő egy-egy ilyen eset, hogy akár tízszer annyi problémamentes eljárás emlékét is elfeledtesse az áldozatul esett adózóval és annak barátaival, ügyfeleivel, akiknek borzongva mesélik APEH-es élményeiket.

De nem csak az ellenőrzések problémásak. Az adóhatóság és az adózók viszonya összességében sem mindig gördülékeny. A nyugat-európai társaságok megszokták, hogy ha bonyolult ügyletbe kezdenek, egy gyors e-mail-váltással vagy telefonhívással tájékoztatják az adóhatóság tisztviselőit az ügyről, majd megegyeznek, mi is lenne annak leghelyesebb kezelése. Ha utóbb mégis probléma merül fel, jellemzően az adózó és a hatóság képviselői partneri viszonyban egyeztetnek arról, miként lehetne a nehézséget elhárítani.

Ha tényleges adóelkerülés nem történt, csupán bizonylatolási vagy adminisztrációs problémákról van szó, gyakran csak abban egyeznek meg, hogy a jövőben hogyan lenne helyes eljárni, nem vetnek ki bírságokat és nem állapítanak meg adóhiányt formai hibákra hivatkozva az összes múltbeli tranzakció után.

Ez a szemlélet egyelőre igen ritka Magyarországon, néhány adóhatósági tisztviselőtől eltekintve. A struktúra sem ad lehetőséget ilyenfajta hozzáállásra: az egyik adóhatósági tisztviselővel kötött „gentlemen’s agreement” semmiféle hatással nincs a következő ellenőrzés kimenetelére. Egyeztetés helyett állásfoglalás-kéréseket nyújthatunk be a hatóságokhoz, amelyek általában szintén nem kötelező erejűek, mégis többnyire hónapokig tart, mire bármilyen érdemi reakció érkezik rájuk (és gyakran még ekkor is kitérő a válasz).

Így aztán bőven van még tennivalónk, ha javítani akarunk adórendszerünk kezelhetőségének szégyenletes megítélésén.

A szerző a KPMG szenior adómenedzsere