Megvan a jövő üzemanyaga

- Az olimpiára készülve egyre többen aggódnak a kínai városokat beborító szmog miatt, miközben Oláh György egy olyan találmányért kapott Nobel-díjat, amelynek a környezetvédelem mellett tetemes gazdasági haszna is lehet. Elmondaná ennek a lényegét?

- Munkatársaimmal évekkel ezelőtt rájöttünk, hogy a kémia alapvető törvénye – amely szerint a szénatom csak négy szomszédjához kötődhet – megdőlt. Kiderült ugyanis, hogy ennél több is lehetséges. Ezért a kémiai érdekességért kaptam 1994-ben a Nobel-díjat. Akkor még nem gondoltam, hogy a kutatás eredményének az én életemben gyakorlati haszna lehet. Arról van szó ugyanis, hogy a mindenki által elítélt szén-dioxidból elő lehet állítani az üzemanyaggyártás alapanyagát. Hogyan? Elég csak kinézni az ablakon, és megcsodálhatjuk a természet hihetetlen gyárát. A fák és füvek ki tudják szűrni a levegő szén-dioxid-tartalmát, és akkor a levegőből jövő nedvességgel és a nap energiájával, a klorofil közreműködésével oxigén keletkezik, ez az alapja a természet megújulásának. Erre épült az elképzelésem.

- Hogy lesz ebből üzemanyag?

- Csak nagyon hosszú idő múlva. Ahhoz ugyanis, hogy a természet új, még több földgázt, kőolajat, szenet adjon, százmillió évekre van szükség. A föld készletei pedig már most kifogyóban vannak, miközben a népesség száma nő, kitolódik az életkor, és mindenki jobban akar élni, ehhez még több energiára van szükség. Ezért kell más forrást találni. Ismert, hogy az energia jelentős részét széntartalmú vegyületek, a fosszilis üzemanyagkészletek elégetésével nyerjük ki, ez káros szén-dioxid-mennyiséget zúdít a világra. Ugyan kitaláltak különféle lehetőségeket a klímaváltozásban is szerepet játszó szén-dioxid eltüntetésére, de azok nem kivitelezhetők. Nem lehet sem a föld mélyébe, sem a tengerek fenekére elhelyezni, hiszen a földrengések miatt fönnáll a veszélye, hogy a szén-dioxid-buborékok kiszabadulnak, és halálos katasztrófát okozhatnak. Hiába írták alá több mint egy évtizede a kiotói egyezményt, nincs eredménye. A károsanyag-kibocsátásra engedélyezett kvótákat ugyan meghatározták az egyes országok számára, azonban a ki nem használt kvótákat a gazdagabb országok megvehetik. Az egyezmény tehát nem serkentette spórolásra, új technológiák alkalmazására a kormányokat.

- Az ön tudományos felfedezése szerint nem elásni, hanem felhasználni kellene a szén-dioxidot. Hogyan?

- Úgy, hogy a metánból – ez a földgáz fő komponense – metanolt (más néven metilalkoholt) nyerjünk. Ez kémiailag azt jelenti, hogy a metánmolekulába oxigént vonunk be. A metanol ideális alapanyag, jól bekeverhető a benzinbe, elégetése során leginkább vízgőz keletkezik, amely a robbanómotorokban éppúgy felhasználható, mint a környezetbarát üzemanyagcellákban.

- Alkalmazzák már a gyakorlatban az ön módszerét?

- Négy éve 32 millió tonna volt az évi metanoltermelés, ez a világ olaj- és földgázfogyasztásához képest elenyésző. Azonban két éve jelentős változás történt. Kína kormánya elhatározta, hogy a hatalmas országban a metanol lesz az egyetlen alternatív üzemanyag. Az 1,4 milliárdos populációjú országban óriási a fejlődés. Akik harminc éve még bicikliről álmodtak, ma autót vásárolnak, ám az ebből származó szenynyeződés miatt Pekingben vagy Sanghajban ma már nem nagyon látható a nap. A távol-keleti ország szén-monoxid-termelése meghaladta az Amerikai Egyesült Államokét. De Kína a jövőre gondol, és természeti kincsére, a szénre építi a metanolgyártást. Száz metanolüzemet építenek, s csupán egynek az évi kapacitása meghaladja a kétmillió tonnát, ez becslésem szerint Magyarország évi szükségletének a kétszerese.

- Mennyibe kerül egy ilyen beruházás?

- Kétmilliárd dollárnak megfelelő öszszegbe, és ez hatalmas. Ám Kína üzemanyagigénye nagy, s hosszabb távon megtérül a befektetés.

- Olcsóbb a metanol a hagyományos üzemanyagnál?

- Ma a metanol világpiaci ára – egyelőre nincs rajta adó – 40-45 forint, míg például Magyarországon egy liter benziné jóval meghaladja a 300 forintot. S ha megkérdezi, miért nem állnak át az országok erre az alternatív megoldásra, a válaszom az lehet: ha lenne pár olajkutam, nekem is az lenne az érdekem, hogy minél drágábban adjam el az olajat.

- A szénen kívül egyéb szén-dioxid-források is szóba jöhetnek a metanolgyártásban?

- Hogyne. Az izlandi kormány négy éve keresett meg levélben, hogy kontinensük gazdag hővizeinek szén-dioxid-kibocsátását fordítaná metanolgyártásra, s jövő tavasszal már meg is nyitják az első gyárat. Egyébként Izlandon okosan kihasználják a hővizeket, ott minden házat ezzel fűtenek. Magyarország is gazdag hővizekben, gondolkodni lehetne ennek az értékes energiaforrásnak az ilyen célú felhasználásán.

- Mi a véleménye a bioüzemanyagokról?

- Nem vagyok híve ezeknek. Egyrészt, mert nincs annyi föld a világon, amennyi elegendő lenne olyan mennyiségű mezőgazdasági termék előállítására, amennyi kielégíthetné az üzemanyagigényeket, márpedig a föld népességének élelemre van szüksége. Nem pártolom ezt a technológiát azért sem, mert a termelése sok energiát igényel. Ugyanis az erjesztés során keletkező etilalkoholt bonyolult elválasztani a víztől, márpedig a víz nem elegyedik a benzinnel.

- Megváltozik az ember élete, ha Nobel-díjat kap?

- Az enyém nem nagyon változott, sőt, még többet dolgozom, mint azelőtt. Elég idős vagyok már ahhoz, hogy ne változtassam meg az életemet. Annyi változás azért van, hogy sok érdekes emberrel találkozom. A Világgazdaság munkatársa sem keresett volna föl, ha nem kaptam volna meg Nobel Alfréd díját. Mindenesetre igyekszem a legjobbat tenni volt diákjaim és ismerőseim érdekében, megnőtt a levelezésem. Sokan ugyanis úgy gondolják, hogy egy Nobel-díjas tudós mindenről nagy bölcsességgel tud nyilatkozni. Ez pedig nincs így. Rájöttem, hogy én csak egy kicsit értek saját kutatási területemhez. Az ember minél tovább dolgozik, annál inkább rájön arra, hogy milyen keveset tud. És valóban, tényleg keveset tudunk a világról.

- Hosszú és értékes pályát járt be, miután 1956-ban elhagyta Magyarországot.

- Kétszázezren mentek akkor el, főként fiatalok. A jövő nagyon reménytelennek tűnt számomra is, így a feleségemmel és az akkor két és fél éves fiunkkal nekivágtunk a nagyvilágnak. Hamarosan Amerikában találtuk magunkat, ahol folytattam a Budapesti Műszaki Egyetemen megkezdett kémikusi munkámat. Később még egy fiunk született, egyikük orvos, a másik pénzügyi pályán van. Van egy jó tulajdonságom: sosem nézek vissza, annak nincs értelme. Az ember nézzen előre, mi is ezt tettük 1956-ban.

- Hogy látja Amerikából a magyar tudományos életet?

- A Richter Gedeon Gyógyszergyárral 1950-ben volt munkakapcsolatom, de ma is tartom a kapcsolatot egykori munkatársaimmal. A legfőbb partnerem a Szegedi Tudományegyetem, ennek eredménye, hogy tőlük sok fiatal fordult meg az intézetemben. Úgy látom, hogy Magyarországon javult a kutatók munkakörülménye, jól felszerelt, korszerű laboratóriumokban dolgozhatnak.

- Miért van az mégis, hogy sok fiatal itthagyja az országot?

- A nálam dolgozók közül csupán egy nem tért vissza Magyarországra, mivel nagyon jó egyetemi állást kapott Amerikában. Fontos, hogy a fiatalok pár évet külföldön dolgozzanak, tapasztalatokat szerezzenek, ám az is fontos, hogy ha hazajönnek, legyen lehetőségük tovább folytatni a munkát. Ezért a kormánynak azokat az iparágakat kellene fejleszteni, ahol tudja őket foglalkoztatni, amiben van mit felmutatni az országnak. Azt kell termelni, aminek értéke és ára van, amihez megvan a szellemi tőke is. Ezek egyike a nemzetközi hírű gyógyszeripar. A közelmúltban írtam egy levelet az Európai Unió illetékeseinek, mivel tudomásomra jutott, vita folyik arról, hogy az unió a lengyelekhez vagy a magyarokhoz telepítse-e az innovációs központját. Minden elismerésem a lengyeleké, de hát hogy lehet összehasonlítani a lengyel technológiai és ipari fejlesztés tradícióját a mostanival?

- Kapott választ?

- Nem is várom, de azt remélem, hogy a kutatóközpontot Magyarországnak adják.

- Mindig ilyen optimista?

- Mindig optimista vagyok. Az élet túl rövid ahhoz, hogy pesszimista legyen az ember. Tudnék én magával másfél órát nehézségekről is elbeszélgetni, de nincs értelme. Azt kell hangsúlyozni, ami pozitív s amiben el tudunk érni valamit.

1954–1956 között a szerves kémia tanszék vezetője és a Magyar Tudományos Akadémia Központi Kémiai Kutatóintézetének társigazgatója volt.

Az 1956-os forradalom után családjával együtt elhagyta az országot, előbb Londonban éltek, majd Kanadába költözve a Dow Chemicalnél dolgozott. 1965-ben az Amerikai Egyesült Államokban, a Case Western Reserve Universityn dolgozott. 1977-ben kinevezték a Dél-kaliforniai Egyetem Szénhidrogén-kutató Intézetének tudományos igazgatójává. 1991 óta a Los Angeles-i Loker Szénhidrogén-kutató Intézet igazgatója.

1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta, előtte és azóta is folyamatosan tartja a kapcsolatot a magyarországi kutatókkal.

1994-ben a karbokationok kutatásával elért eredményéért a Svéd Tudományos Akadémia Nobel-díjjal jutalmazta.

Felesége ugyancsak kémikus. Egyik fia orvos, a másik pénzügyi pályán dolgozik. Három unokája van.

1954–1956 között a szerves kémia tanszék vezetője és a Magyar Tudományos Akadémia Központi Kémiai Kutatóintézetének társigazgatója volt.

Az 1956-os forradalom után családjával együtt elhagyta az országot, előbb Londonban éltek, majd Kanadába költözve a Dow Chemicalnél dolgozott. 1965-ben az Amerikai Egyesült Államokban, a Case Western Reserve Universityn dolgozott. 1977-ben kinevezték a Dél-kaliforniai Egyetem Szénhidrogén-kutató Intézetének tudományos igazgatójává. 1991 óta a Los Angeles-i Loker Szénhidrogén-kutató Intézet igazgatója.

1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta, előtte és azóta is folyamatosan tartja a kapcsolatot a magyarországi kutatókkal.

1994-ben a karbokationok kutatásával elért eredményéért a Svéd Tudományos Akadémia Nobel-díjjal jutalmazta.

Felesége ugyancsak kémikus. Egyik fia orvos, a másik pénzügyi pályán dolgozik. Három unokája van. -->