Tőkeriasztás

Belefér-e a kormányfő „bársonyos reformjaiba” legalább a cégek iszonyatos bürokratikus terheinek csökkentése, ha már az adóterhek érdemi lefaragását nem tartja kivitelezhetőnek? A német–magyar kereskedelmi kamara elnöke a túlzott adminisztrációt emelte ki a nálunk tevékenykedő német cégek életét megkeserítő gondok közül. Elképesztő, hogy egy olyan országban, amelyben az emelkedő adóterhek és a gazdasági növekedés leállása miatt az elmúlt két évben sokat romlott a tőkevonzó képesség, a külföldi befektetőknek még a papírmunka elvégzésére is külön embert kell foglalkoztatniuk. Tényleg a tőke elriasztása a célunk?

Érti-e vajon a miniszterelnök, hogy mennyire fontos lenne az adminisztrációs nyűg csökkentése a vállalatok számára? Ha igen, miért nem tesz már valamit? Ha nem, akkor viszont tényleg nagy a baj. Itt nem lehet a kisebbségi kormányzás nehézségeivel takarózni, hiszen a bürokratikus előírások dzsungelének irtása nagyon sok területen rendeleti úton is elvégezhető. „Pusztán” politikai akarat kérdése lenne az egész.

Mikor vesszük már végre komolyan, hogy kezdünk végzetesen lemaradni a regionális versenyben? Hogy már nemhogy az Ausztriához való felzárkózásról nem érdemes beszélni, hanem arról sem, hogy utolérjük-e belátható időn belül a mellettünk éppen most elhúzó Szlovákiát? Hogy már a romániai átlagbérek is kezdik közelíteni a magyarországit, és ha a mostani tendenciák folytatódnak, tíz év múlva meg is haladják azt? Hogy a legfontosabb külföldi befektetőink, a németek is kezdenek leírni minket?

A változás persze a hibáink felismerésével kezdődik. Ehelyett Gyurcsány Ferenc azt írja blogjában, hogy „valami megmozdult a gazdaságban”, és az idei év trendforduló lehet. Ez a mostani helyzetben úgy hangzik, mint amikor néhány éve Kóka János a „dübörgő gazdaságról” meg a pannon pumáról értekezett. A helyzet tényleg reménytelennek tűnik.