Lépéskényszer

Az állam nem a megoldás, hanem a probléma maga. Kevesen érzik ezt annyira, mint a hazai kereskedelmi televíziós piac szereplői. Adott egy céljaiban méltányolható, a piaci versenyt elősegíteni hivatott szabályozási struktúra, amely azonban nemhogy nem képes megfelelni a céljainak, hanem egyenesen azok ellen hat. A kvóták és szabályok szövevényes hálózata, a nemzetközi összehasonlításban is magas műsorszolgáltatási díjak ugyanis szabályosan megfojtják a piacot.

Egy nyereségérdekelt cég értelemszerűen hangossá válik, ha veszélyben látja – anyagi – érdekeit. A szabályozás módosítását ez önmagában nem kell hogy indokolja. Érdemes viszont odafigyelni akkor, amikor a piac minden szereplője ugyanazt mondja. A jelenlegi helyzet ilyen: az egymást amúgy nemigen kedvelő két nagy, az RTL Klub és a TV2, valamint a kisebb tematikus csatornák üzemeltetői együtt kiáltják, hogy változtatásra van szükség.

Mind többen lábbal szavaznak, és külföldre menekülnek a magyar szabályozási struktúra elől. A legfrissebb országelhagyó a Viasat3 csatorna, a televíziós piacnak a nézettség alapján a harmadik legnagyobb játékosa. Eleve külföldön kezdett el működni az IKO tematikus csoport – a magyarok többsége által mindmáig oly lenézett Romániában. Keleti szomszédunk a hazainál jóval kedvezőbb feltételeket biztosít ugyanis minden tekintetben.

A piac által befizetett díjaknak céljuk van: a közszolgálati média finanszírozásához szolgálnak forrásként. Méltányolható logika, ám ha az eredmény Magyarország mint médiahelyszín versenyképességének a csökkenése, valamit tenni kell. Elsősorban is új, világos alapokra kell felépíteni a médiafinanszírozást. Olyan alapokra, amelyek egyszerre képesek biztosítani a közszolgálati médiumok anyagi és ennek révén politikai függetlenségét, de a piacra sem rónak elviselhetetlen terheket.