Németország, a világ legnagyobb lökhárítója

Legutóbb a Financial Times tette fel a kérdést, hogy hol vannak a német közgazdászok, akik védelmükbe mernék venni országuk gazdaságpolitikáját. A lap valójában olyan gyanút fogalmazott meg, hogy a szakemberek nem merik a véleményüket nyilvánosan vállalni, mert konformista módon támogatják a német „konszenzusos társadalom” rituáléit. Német szemszögből ez a vita a valóság komolytalan kiforgatásának látszik.

A berlini kormány két gazdaságélénkítő programot léptetett életbe, összesen 80 milliárd euró értékben, ez megfelel a GDP 3,2 százalékának. Ebből egy százalékpontnyi hányad 2009-ben teljesül. Első ránézésre ez valóban kevesebb, mint az amerikai program, amelynek a végösszege eléri a GDP 6,2 százalékát, és ebből két százalékpontnyi hányad esik az idei évre. Ez a látszat azonban félrevezető, mert jóléti rendszerének rugalmas reagálása révén Németország máris hozzájárul a világgazdaság stabilizálásához.

A bőkezű német munkanélküli-ellátás miatt az emberek akkor is fenn tudják tartani a fogyasztási színvonalukat, ha éppen elveszítették az állásukat. Van emellett egy átmeneti időre szóló rendelkezés, amelynek értelmében a vállalatok rövidített munkaidőt írhatnak elő dolgozóiknak, csökkentett bér ellenében, miközben az állam kompenzá-

ciót folyósít a különbségre. E szabályozás nélkül a munkanélküliek száma 300 ezerrel lenne magasabb, mint a most kimutatott.

Mindezzel egyidejűleg a felnőtt német lakosság 40 százaléka – nyugdíjasok, segélyezettek, munkanélküliek, rokkantak, diákok – részesül a jövedelmek újraelosztásából, főleg a keleti országrészben, emiatt viszont a foglalkoztatottak adói és közterhei viszonylag magasak. Ez bizonyosan visszafogja a hosszú távú növekedést, és súlyos strukturális problémákat okoz, egyúttal azonban erős anticiklikus hatással jár, nagymértékben stabilizálva a gazdaságot, és ez az egész világnak is javára válik.

A német államháztartás hiánya 2008-ban a GDP mindössze 0,1 százalékára rúgott, ez azonban az OECD előrejelzése szerint az idén eléri a 4,5 százalékot. Ez a 4,4 százalékos különbség gazdasági ösztönzőként jelentkezik az idén. Az Egyesült Államokban a GDP-arányos költségvetési hiány 2008-ban 5,8 százalék volt, és ugyanazon OECD-tanulmány szerint 2009-ben eléri a 10,2 százalékot, a növekmény ugyanolyan – a GDP 4,4 százalékával felérő – ösztönző hatásnak felel meg, mint Németország esetében.

Mindezen túlmenően Németország belső stabilitása jóval nagyobb, mint az Egyesült Államoké, mert a makrogazdaságot nem terhelik a nagymértékben eladósodott háztartások, és ez erősen korlátozza a további hitelfelvételeket. A német bankok az ingatlan árának csak a 60 százalékára folyósítanak jelzáloghitelt, szemben az Amerikában és a Nagy-Britanniában gyakori 100 százalékos mértékkel.

A németek ráadásul nem halmoztak fel hitelkártya-adósságokat. Egy átlagos háztartás itt a pénzügyeit illetően nem az utolsó szalmaszálba kapaszkodik, így a megtakarításaival kompenzálni tudja bevételeinek csökkenését. Ez pedig eggyel több ok a vezető gazdaságkutatók előrejelzésének alátámasztására, amely szerint a német magánfogyasztás 2009-ben – a válság kellős közepén – várhatóan 0,3 százalékkal emelkedik, miközben ugyanez a mutató a világon mindenütt máshol szabadesésben van.

Németország a világon a második legnagyobb importőr, nem sokkal az Egyesült Államok mögött, emiatt a változatlanul erős német fogyasztás a világgazdaság egyik legfontosabb pillérének tekintendő. Miközben a német kivitel éves szinten 20 százalékkal zuhan, a bevitelnek az a része, amely közbenső termékként nem kapcsolódik az exporthoz, stabil maradt, ez segíti a világgazdaság egészét. A külkereskedelmi statisztikák arra utalnak, hogy az ország termékei iránti külföldi igény nagymértékben esik, mivel pedig az ellenkező irányban a német importkereslet erős maradt, ezért itt egy jelentős – 173 milliárd dolláros – nettó globális keresleti növekményt lehet kimutatni. Japán esetében a keresleti mérleg változását tükröző megfelelő mutató 157 milliárd dollár.

Ugyanezen időszak alatt az amerikai bevitel erősen – az export visszaesését 284 milliárd dollárral meghaladó mértékben – csökkent, Kína esetében pedig az éves szintre átszámolt kiviteli többlet 249 milliárd dollárral emelkedett. Más szavakkal: 2008 januárja és 2009 januárja között az USA 284 milliárd, Kína 249 milliárd dollárnak megfelelő öszszeggel csökkentette a globális keresletet, miközben ugyanezt Németország 173 milliárddal, Japán pedig 157 milliárddal gyarapította.

Európa többi, nagyobb államában ugyanez a kép eléggé vegyes. Az olaszok 6 milliárd dollárnak megfelelő globális többletkeresletet támasztottak, ezzel szemben Spanyolország 101 milliárd, Nagy-Britannia 50 milliárd, Franciaország pedig 19 milliárd dollárnak megfelelő összegű globális keresletet kötött le. Az amerikai ingatlanpiacon elszenvedett 7000 milliárd dolláros áresés hatása felért egy gazdasági atombombával. Ennek lökéshullámait Németország, Japán nagyrészt felfogta és mérsékelte. Emiatt a világ – az erőfeszítéseinek szapulása helyett – több elismerést tanúsíthatna Németországgal szemben.

Hans-Werner Sinn az Ifo Gazdaságkutató Intézet elnöke.