Új törvény, régi panaszok

Az észrevételek, a javaslatok és a kifogások elég régóta gyűlnek, de a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) jelenlegi szabályozását egészen komolyan csak a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) tavalyi összeomlása után gondolták újra a törvényhozók. Az akkor felkavart állóvizet az októberben kitört pénzügyi válság, illetve annak hatása a biztosítási piacra tovább kavarta, végül az Országgyűlés néhány hete fogadta el az immár törvényi szintre emelkedett passzusokat a kgfb-tevékenység szabályozására. A biztosítóknak szerencséjük volt, hiszen a kgfb-jogszabályok előkészítésébe a szokásostól eltérő intenzitással vonták be őket, így viszonylag eredményesen érvényesíthették érdekeiket. Az ágazati szövetség fenntartásokkal, de azért összességében üdvözölte a törvényt, mert mint mondják, alapvetően mindenki érdeke ebbe az irányba mutatott.

A kérdés az: kit értenek mindenki alatt? A hónapok óta tartó egyeztetések során ugyanis számtalanszor szóba került, hogy mik az érdekei a piac meghatározó szereplőinek, azaz a biztosítóknak és a biztosításközvetítőknek. Állandó téma volt, hogy kit milyen mértékben érintenek majd a változások, és hogyan tudnak a legjobban kijönni az egyébként már valóban időszerű változtatásokból. Arról viszont kevesebb szó esett, hogy mi annak a csaknem négymillió autósnak az érdeke, aki megköti és „használja” a biztosítást.

A piacot tisztító új törvény három nagy területre összpontosít: a naptári évforduló eltörlésére, a garanciaalapra, illetve az egységesített kárnyilvántartó rendszerre. Ezek mellett főként a biztosítókat terhelő adminisztrációs módosítások szerepelnek benne, amelyek jó része persze közvetlenül vagy közvetve nyilván az ügyfelek érdekeit hivatott képviselni. Bevezetik a közös megegyezéssel történő megszüntetés lehetőségét; megszűnik az ügyfelek bejelentési kötelezettsége gépjárműeladás, a forgalomból történő ideiglenes és végleges kivonás esetén; az indexlevelet a jövőben az évforduló előtt ötven nappal kell kiküldeni az ügyfélnek; megszűnnek a flottapiac „gumitarifái”; lesz lehetőség díjhalasztásra; szabályozzák a szerződések reaktiválásának kérdését; létrejön egy külön garanciaalap arra az esetre, ha egy kgfb-tevékenységet végző biztosító esetleg megint csődbe menne. Létrejön a sokat emlegetett közös kárnyilvántartó rendszer, és végre egyértelműen szabályozták azt is, hogy kötelező biztosítást csak és kizárólag az üzemben tartó köthet. Hosszú a felsorolás, és még lehetne folytatni, sőt, ki lehetne egészíteni azokkal a pontokkal is, amelyek rendbetétele egyelőre kimaradt, de a későbbiekben külön pénzügyminisztériumi rendelet szabályozza azokat.

Az embernek mégis hiányérzete támad, mert sehol sem találkozik például az aktív kárrendezés fogalmával. De más, az autósok szempontjából kézzelfogható, valóban a kárrendezést, kárügyintézést könnyítő és egyszerűsítő módosítással sem. Az szinte minden alkalommal tömeghisztériát generál, hogy az új szabályozás miatt a díjak emelkednek-e majd. (Valószínűleg igen, és nemcsak azért, mert a mostani tarifákon ezt a tevékenységet évekig már nem lehetne folytatni, hanem mert a fentebb felsorolt összes módosítás költsége előbb-utóbb a biztosítási díjakba épül be.) Pedig panaszra leginkább még mindig annak az autósnak lehet oka, aki balesetet szenved az utakon. Akkor ugyanis az ügyfélnek majdnem mindegy, hogy törvényi szintre emelkedett-e a kgfb szabályozása, hogy hogy hívják a kárnyilvántartó rendszert, de az is, hogy novemberben váltott-e biztosítót vagy májusban. Sőt, az sem számít majd, hogy az 500 forinttal olcsóbb vagy drágább biztosítást választotta-e. Akit kárt ért, azt eddig is érték és ezután is érik meglepetések. Ezt is jó lett volna kiküszöbölni.

A szerző a Világgazdaság munkatársa