Lázas jogalkotás: hol marad a lázcsillapítás?

A jogalkotási törvényünk régóta betegeskedik, és az Alkotmánybíróság múlt decemberi határozata óta azt is tudjuk, hogy már nincs sok ideje hátra, most szilveszterkor kimúlik. De mire is szolgál ez a törvény? A preambuluma szerint még 1987-ben azért hozták, hogy a „jogalkotás a szocialista társadalmi viszonyok védelmét és fejlesztését, a demokrácia kiteljesedését szolgálja, a jogrendszer egysége és áttekinthetősége fokozottan érvényesüljön, továbbá hogy az alapvető társadalmi viszonyokat szabályozó törvények meghatározó szerepet töltsenek be a jogrendszerben”. A szocialista jelző időközben kiesett, de a törvény célja mit sem változott: fontos garanciája annak, hogy jó törvények szülessenek. Természetesen ez a felsorolás magában nem több, mint egy jogalkotási kívánságlista, és minden a gyakorlaton múlik. A jogalkotási szabályok be nem tartása szinte sosem jár semmilyen szankcióval, az Alkotmánybíróság alig néhány esetben mondta ki, hogy a jogalkotási szabályok áthágása alkotmányellenességet eredményezett. Éppen ezért a jogszabály-előkészítést végző szakértők, kodifikátorok és az országgyűlési képviselők személyes kvalitásain rengeteg múlik, és nemkülönben azon, hogy a kormány, mint a legtöbb előterjesztés gazdája, milyen munkát végez.

Az új parlament törvényhozási gyakorlata rendkívül érdekes képet mutat, ha ezt a fenti szempontok alapján vizsgáljuk. Az Országgyűlés 56 törvényjavaslatot fogadott el, ebből csupán 11 származott a kormánytól, 45-öt képviselői önálló indítványként nyújtottak be. A benyújtó személye azért lényeges, mert az elektronikus információszabadságról szóló törvény előírja, hogy az előkészítő minisztérium honlapján a jogszabálytervezeteket véleményeztetés céljából közzé kell tenni, és legalább 15 napot kell arra biztosítani, hogy arról bárki véleményt nyilváníthasson. Az észrevételeket fogadni kell, sőt az elutasított észrevételekről egy öszszefoglalót is szükséges készíteni, amelyből kiderül, hogy azokat miért nem fogadták meg. Ez nem valami úri huncutság, hanem így lehet még idejekorán kiszűrni a hibákat, begyűjteni olyan szempontokat, amelyek nem jutottak az előkészítők eszébe. A véleményeztetés azt is szolgálja, hogy az ellentétes álláspontokat kibékítse, hiszen ha valaki részt vett például egy törvénytervezet véleményezésében, és egyes érveit megfogadták, másokat pedig úgy utasítottak el, hogy azt meg is indokolták, később nem mondhatja az illető, hogy „engem mindenből kihagytak, az érveimet egyszerűen lesöpörték az asztalról”. A jogszabály-előkészítésnek ez a szakasza rendkívül fontos, mert nem kevés időt, energiát és pénzt spórol meg, ha később nem kell az előre látott hibákat javítgatni, és a vita helyett az utcán vagy a hivatalokban utat törő feszültségeket csillapítani.
Minden képviselő szíve joga, hogy bármilyen témában önálló indítványt terjesszen az Országgyűlés elé, azaz ne csak asszisztáljon a kormány jogalkotó munkájához, hanem maga is törvényt kezdeményezhessen. Az utóbbi három hónap parlamenti munkájában azonban a kormánypárti képviselők nem arra használták ezt a jogukat, amire szolgál, hanem arra, hogy az egyes törvényjavaslatokat a kormány helyett, minél gyorsabban és véleményeztetés nélkül fogadtassák el. A törvényjavaslatok jelentős része az állam szerkezetének és működésének átszabására irányult, nem egy közülük alkotmányos alapjogokat és alapvető jogállami garanciákat érintett. A törvényjavaslatok tárgya és egyes esetekben a terjedelme is azt mutatja, hogy nem az egyes képviselők saját kezdeményezéseiről van szó, hanem csak velük nyújtatták be azokat. Május 29-én állt fel az új kormány, ám a gyakorlat érdemben utána sem változott, holott akkortól már semmi akadálya nem lett volna, hogy a kormány lefolytassa a törvény szerinti társadalmi egyeztetéseket.

A kormányprogramban a magyar gazdaság talpra állításának ügyénél az elsők között szerepel a jogalkotás minőségének a javítása. Sajnos ennek egyelőre nem látszik semmi nyoma. A kormány nem hozott nyilvánosságra semmilyen jogalkotási programot, jogalkotási koncepciók, törvénytervezetek szintén nem kerültek elő, holott elég valószínűtlen, hogy egy-egy nyolcvanoldalas előterjesztést egyik napról a másikra raktak össze a honatyák. Hatástanulmányokra pedig talán csak a legidősebbek emlékezhetnek, mert a korábbi kormányok sem gyakran bíbelődtek ilyesmivel.
Az Alkotmány előírja, hogy a jogalkotás rendjéről az országgyűlési képviselők kétharmadának a szavazatával törvényt kell hozni. 2003-ban egyszer nekifutottak már, hogy új jogalkotási törvényt hozzanak, mert a régi – az akkor nagyon modernnek számító megközelítés ellenére – elavult. A törvényjavaslat a részletes vitáig jutott el másfél év alatt, majd elhalt. A 2006-os kormányalakításkor megint szóba került a legfontosabb jogalkotási teendők között, de még a parlamentig sem jutott el a tervezet. 2010. május 12-én (nem tévedés) pedig a Bajnai-kormány igazságügyi és rendészeti minisztere egy újabb javaslatot nyújtott be, ennek az okát tudósok még kutatják, de nem valószínű, hogy hamar választ találnak rá. December 31-ével megsemmisül a hatályos jogalkotási törvényünk, melyben jó néhány olyan szabály található, amely a jogállam működéséhez nélkülözhetetlen. Ha nem váltja fel semmilyen új jogszabály, akkor igen súlyos anomáliák jelentkezhetnek az állami működésben január 1-jétől.
A kormány rendelkezésére áll az egész nyár az új jogalkotási törvény előkészítésére és a saját jogalkotási gyakorlatának alapos átgondolására. Jó hír, hogy bármilyen formát is öltsön az új szabályozás és annak végrehajtása, innen már csak felfelé vezet út.

A szerző a Transparency International Magyarország munkatársa

(Részlet a Nemzeti együttműködés programjából)Földes Ádám-->