Vége lehet a kínai mérlegtöbbletek sorozatának

Mivel a folyó fizetési mérleg többlete külföldi valutában jelentkezik, ezért Kínának azokat külföldi befektetésekben kell elhelyeznie, elsősorban az Egyesült Államok és az európai országok által kibocsátott államkötvények megvásárlásával. Ezekben az országokban ennek folytán alacsonyabb kamatszint alakul ki, mint amilyen egyébként lenne.

Mindez azonban akár meg is változhat. Az a gazdaságpolitika, amelyet Kína az új ötéves tervének részeként alkalmaz, egyaránt mérsékelni fogja a kereskedelmi és a folyó mérleg többletét. Az is elképzelhető, hogy az évtized vége előtt a folyó mérleg többlete deficitbe fordul, amint az ország a kivitelénél többet importál, a külföldi befektetéseinek hozamát pedig inkább bevitelre költi, semmint további külföldi értékpapírok megvásárlására. Ha ez megtörténik, akkor Kína többé nem lesz nettó vásárló az USA és más országok államkötvényeinek piacán, ami ezekben az országokban felhajtóerőt fejt ki a kamatszintet illetően.

Bármennyire lehetetlennek látsszék is ez a forgatókönyv, a bekövetkezte valójában nagyon is valószínű. A következő években végrehajtani tervezett gazdaságpolitika középpontjában ugyanis éppen az ország nagyarányú megtakarítási rátája áll, éppen az, ami a hatalmas folyómérleg-többletet kiváltja.

A folyó mérleg egyenlege bármely országban megfelel egyrészt az ottani megtakarítások, másrészt az üzemekbe és felszerelésekbe, továbbá a lakásépítésbe, valamint a készletekbe irányuló befektetések különbözetének. Ez a kulcsfontosságú összefüggés nem valamely gazdasági teóriából vagy történeti szabályszerűségből adódik, hanem ez a nemzeti jövedelem számításának alapelve, amelynek minden országban és minden évben meg kell állnia. Ennek folytán ha egy ország csökkenti a megtakarításait, és közben nem fogja vissza a beruházásait, akkor látnia kell, miként hanyatlanak a folyó mérleg többletei.

Kínában a nemzeti megtakarítási ráta – beleértve a háztartások és az üzleti szféra megtakarításait – jelenleg a GDP 45 százaléka körüli szinten áll, ez a világon a legnagyobb. Ha azonban előretekintünk, akkor látjuk, hogy az új ötéves terv nyomán csökkenni fog ez a mérték, amint a pekingi kormány kísérletet tesz a fogyasztói kiadások és a kínai átlagpolgár életszínvonalának növelésére. A terv magasabb reálbéreket irányoz elő, ennek folytán növekszik a háztartások jövedelmének GDP-hez viszonyított aránya. Az állami vállalatokat egyidejűleg arra szólítják fel, hogy a profitjuk és az osztalékaik terhére is növeljék a fizetéseket. A kormány ugyanakkor emeli a kiadásait olyan szolgáltatásokra, mint az egészségügy, az oktatás és a lakásügy.

Az ilyen gazdaságpolitikai célok kitűzését belpolitikai megfontolások motiválják. Ez abban nyilvánul meg, hogy a kínai kormány szeretné gyorsabban emelni az életszínvonalat, mint az – egyébként lassuló – gazdasági növekedés üteme. A folyamat nettó eredménye mindenképpen az lesz, hogy növekszik a fogyasztás részaránya a GDP-n belül, és csökken a nemzeti megtakarítási ráta, amelyet elválaszthatatlanul követnek majd a kisebb folyómérleg-többletek. A kínai folyó fizetési mérleg többlete jelenleg a GDP 6 százaléka körül van, ha pedig a megtakarítási ráta – a mostani 45-ről – 39 százalék alá süllyed (ez még mindig magasabb, mint a világ bármely országában), akkor a külső mérleg deficitbe fordul át. A folyó mérleg egyenlegére vonatkozó kilátások nem függnek attól, hogy mi történik a jüan és a többi valuta közötti árfolyam alakulásában. Az alapvető tényező itt a megtakarítások és a beruházások közötti egyensúlyhiány, ez önmagában meghatározza egy ország külső pozícióit.

Ha csökkennek a belföldi megtakarítások, az valószínűleg arra készteti a kínai kormányt, hogy engedjen szabad utat a jüan gyorsabb felértékelődésének. Ellenkező esetben a növekvő belföldi fogyasztói kiadások inflációs nyomást gerjesztenének. A valutafelértékelődés engedélyezése hozzájárul az inflációs nyomás enyhítéséhez, az árnövekedés megfékezéséhez. Az erősebb jüan csökkenti az importszámlát, beleértve az olaj és más alapanyagok árát, miközben megdrágítja a kínai javakat a külföldi vevők számára, és vonzóbbá teszik az importtermékeket a kínai fogyasztók szemében. Ezzel egyidejűleg a kivitelre szánt termelést átirányítják a belföldi piacokra, ami a kereskedelmi többlet zsugorodásában csapódik le, miközben fékeződik az infláció.

A kínai kereskedelmi többletnek és a jüan árfolyamának ügye a tárgyalási napirendi pontok élén állt, amikor legutóbb Washingtonban Barack Obama elnökkel tanácskozott a kínai államfő, Hu Csin-tao. Az amerikaiak élénken sürgetik, hogy Kína csökkentse a kereskedelmi többletét, és tegye lehetővé valutája gyorsabb felértékelődését. Eközben azonban gondosan ügyelniük kellene arra, hogy valójában mit is kívánnak. Az alacsonyabb kínai kereskedelmi többlet és a magasabb jüanárfolyam ugyanis egyet jelent majd azzal, hogy Peking nem lesz többé az amerikai államkötvények nettó vásárlója. Amerikának pedig terveket kellene készítenie, hogy mi lesz, ha eljön ez a nap.

A szerző a Harvard Egyetem közgazdaságtan-professzora

Copyright: Project Syndicate, 2011
@ www.project-syndicate.org