Lépniük kell a külföldi befektetőknek

Patikamérlegen méricskélve (a nem is mindig kiszámítható) előnyöket és hátrányokat el kell dönteniük, mit tegyenek. Maradjanak csendben? Álljanak ki a nyilvánosság elé? Mennyire fogalmazzanak élesen? Mit tegyenek a színfalak mögött? Közvetlenül képviseljék érdekeiket a kormánynál? Igyekezzenek másokkal összefogva lobbizni?
Mert egy biztos: ők is érzik, érezniük kell, hogy muszáj lépniük. Morális okokból is – még ha az üzleti életben a moralitás, a moralizálás nem is mindig kifizetődő.

A külföldi befektetők közül a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara volt eddig az egyedüli, amely megfogalmazta a véleményét a kormány által egy hete bejelentett újabb intézkedésekkel kapcsolatban. Lesújtó és kemény ez a vélemény, bármennyire távolságtartóan és diplomatikusan is fogalmazták meg.

Kevéssé hihető, hogy csak a németek látják így a hatpontos csomagot, amelynek valóban van egy-két „meredek” eleme, olyan, amelynek továbbgondolása messzemenő következtetésekre ad okot. Ilyen az, hogy felülről dirigálva lehetővé teszi a polgárjogi szerződések egyoldalú módosítását. De akár a teljes hiteldíjmutató vagy éppen a rezsidíjak korlátozásának a tervét is felhozhatnánk befektető- és piacgazdaságellenes példaként.

Viszonylag kevés az olyan befektető, akit ezek a lépések közvetlenül érintenek. Ám közvetve mindegyiket. Távlatokban az anyagi károknál sokkal többet árt, amit ezek a tervek sugallnak: a kiszámíthatatlanság, a jogbizonytalanság, a politika mindenhatóságának a veszélye.

A befektetők tavaly még jobbára csendben maradtak. De azóta sok minden történt, s ma már ezt nem tehetik meg. Már csak azért sem, mert majdhogynem kizárólag nekik van olyan gazdasági és (anyaországaik kormányai révén) politikai erejük, hogy eredményesen tudjanak lobbizni. A magyarországi piacgazdaság értékeinek a megőrzéséért is. Fura egy paradoxon.