Szabadságharc? - Ez várhat ránk, ha nincs IMF-megállapodás

Nagyot változott a magyar gazdaság növekedési kilátásainak megítélése az idei év folyamán. Egy évvel ezelőtt még 3 százalék körül mozgott a mértékadó kutatók és piaci előrejelzők prognózisa a magyar GDP jövő évi növekedéséről, miközben ma egyre többen kalkulálnak stagnálással, sőt recesszióval. Az előrejelzések nagymérvű romlásának elsődleges oka kétségtelenül a külső gazdasági folyamatokban keresendő, de aligha állítunk merészet akkor, ha a hazai gazdaságpolitika megítélését is a fő okok közé soroljuk.

Elgondolkodtató, hogy a magyar gazdaság adósságkockázatának megítélése a nemzetközi pénzpiacokon lényegesen roszszabb a többi közép-európai országénál. Ez annak ellenére van így, hogy a magyar kormányzat korrigálta korábbi optimista növekedési és árfolyamprognózisát, a harmadik negyedévi GDP-adatok pedig arra utalnak, hogy a magyar exporttöbblet újabb rekordot döntött. Vagyis a jelenlegi árfolyamszint mellett biztosan nincs olyan típusú külső versenyképességi problémánk, mint ami az adósságválsággal feltűnően küszködő dél-európai államokat jellemzi. Emellett a politikai tapasztalatok szerint nálunk a mediterrán országokkal összevetve sokkal kevésbé mutatkozik ellenállás a különböző költségvetési restrikciós intézkedésekkel szemben.

Ez a sajátosság egyelőre úgy is érvényes, hogy a magyar lakosság 2006 óta folyamatosan, vagyis már a hatodik egymást követő év végén számíthat arra, jövőre ismét megszorítások jönnek.
Az ellenpéldát Lengyelország szolgáltatja, amelynek nemzetközi megítélése annak ellenére stabil, hogy a lengyel államháztartási hiány már évek óta lényegesen magasabb (az elmúlt két évben meghaladta a 7 százalékot), és emiatt az ottani államadósság is gyorsan növekvő pályára állt. Egyrészt a lengyel gazdaságpolitika a közelmúltban a nemzetközi intézmények, valamint a pénz-és tőkepiacok számára is meggyőzően bizonyította korrekciós képességét.

Másrészt a bejelentett fiskális konszolidációs pályát hitelesnek ítélik a piacokon, és bíznak abban, hogy a lengyel kormányzat meg tudja fordítani a romló közpénzügyi helyzetet. Ebben nem csekély szerepe van annak, hogy Lengyelországnak már korábban sikerült megállapodásra jutni a Nemzetközi Valutaalappal, mégpedig a Magyarország számára egyelőre aligha elérhető rugalmas hitelkeret (FCL) formájában.
Márpedig ha a két ország makrogazdasági fundamentumait vetjük össze, akkor a megítélésben mutatkozó feltűnő különbséget nem tudjuk magyarázni – itt másról, a gazdasági szereplők közötti bizalmi viszonyokról van szó.

Nem csupán a külső szereplők részéről: a magyar gazdaság növekedési szempontból leggyengébb teljesítményt nyújtó ágazatai éppen azok, amelyek alapvetően a belső keresleti folyamatok alakulásától függnek. Az építőipar mélyrepülése lassan a rendszerváltás körüli évek gödrére emlékeztet, de a pénzügyi szektor, sőt a szolgáltatási ágazat együttesen is folyamatosan recesszióban van. Az, hogy a kedvező export-versenyképesség mellett a beruházási aktivitás is egyre meredekebb lejtőre került az év során, egyértelműen mutatja: a gazdaság szereplői továbbra is tartanak a jövőtől, emiatt a korábban tervezett invesztíciókat halasztják.

A mai magyar növekedési csapdából a kilábalás immár döntően a bizalmi viszonyok konszolidációján múlik: ha sikerül kompromisszumot találni a gazdaságpolitikai vezetésnek a Nemzetközi Valutaalappal, ennek részeként pedig cseppet sem mellékesen az Európai Uniót reprezentáló szervezetekkel, akkor igen gyorsan csökkenhet hazánk ma kiugró országkockázati prémiuma, és javulhatnak a növekedési kilátásaink. Ellenkező esetben viszont elhúzódó, mély recesszióval kell számolnunk.

Bartha Attila-->