Fagyosszentek adótörvényei és várható szövődményei

Az új kormányzati adóügyi intézkedéssorozat fagyosszentekre való időzítése kitűnő volt: a legfőbb hangulati index, a napi átlaghőmérséklet is rögtön a várakozásoknak megfelelően 10 fokot esett egy nap alatt, a tőzsde mínuszairól már nem is beszélve. Világos, hogy a döntési mátrixban a gazdasági döntéshozók megjósolhatóan abba az irányba fordultak, ahol a legkevesebb politikai kockázatot látják, és ahol rövidtávon a legnagyobb biztonsággal állítható helyre az államháztartás hiánya: olyan gyorsan és biztosan beszedhető adóbevételek felé, amelyek lehetőleg nem ütköznek EU-jogba. Ennek legújabb eszközei a távközlési adó, a banki tranzakciós illeték és a biztosítási adó lettek.

Ezekkel az intézkedésekkel azonban sajnos ismét bizalmat vesztettünk. Egyrészt az eddigi stabilitást és sikert sugalló kormányzati kommunikáció rögtön felcserélődött az azonnali adóbevételekre kihegyezett és ezt megindokolni próbáló kommunikációval. Ez az inkább a válságmenedzsment, mint a stabilitás hangulatát tükröző – korrekciónak is hívott - kapkodás egy még mindig feltörekvő piacnak számító, exportból élő (tehát csak a belső fogyasztás élénkítéséből megélni képtelen) országban nem szerencsés dolog. A bizalomvesztés rögtön lemérhető volt abból is, ahogy az energiaszektorra kivetendő, 30 százalékra emelt társasági adókulcsról szóló, később tévesnek bizonyult kormányzati hírekre negatívba fordultak a tőzsdén forgó energiapapírok.

A bizalomvesztés másik oka a befolyásos gazdasági érdekcsoportokkal kötött alkuk felrúgása és így a fegyverszünet beáldozása volt a rövid távú költségvetési bevételnövekedésért cserébe. Egyelőre még csak a bankszektor tört ki nyílt lázadásban, de ez egy veszélyes játszma kezdete lehet. A háttérüzenete sem jó ennek: ott ahol a megkötött megállapodásokat fel lehet rúgni, nemcsak a hangulati indexek fognak érzékenyen belengeni, de a befektetők (akár pénzpiaci, akár működőtőkét hozók) bizalma más területeken is vélhetően meg fog inogni. Ennek a jövőbeni negatív hatásai – azaz a megfázásos szövődmények – rosszabbul érinthetik az országot, mint azt most hajlamosak vagyunk gondolni.

Ez a lépés azért sem volt kellően átgondolt, mert ellentmondani látszik a meghirdetett fogyasztás- és befektetésösztönző program alapelveinek: a banki hitelezések élénkítésének és a lakosság megélhetési, valamint a vállalkozók működési költségei csökkentésének. A bevezetni tervezett banki tranzakciós adó nyomán fellépő és a bankok elvárt adóterhévé előlépő újabb költségelem miatt a bankszektor nem akar majd hitelezni, másrészt, ha azt is tenné, ennek a lakosságot és a vállalkozókat terhelő járulékos költségei tovább fognak emelkedni. Ennek átgondolására már csak azért is szükség lenne, mert az Európai Unióból érkező hírek szerint az ezzel nagy hasonlóságot (de nem azonosságot) mutató és uniós szinten hamarosan bevezetni tervezett Tobin-adó párhuzamos ­létezése nem ­kevés félreértésre ad majd okot. Továbbmenve, a már elfogadott – de frissiben módosítani tervezett távközlési adó tovább drágítja mind a lakosság, mind a vállalkozások számára az így sem olcsó – viszont kikerülhetetlen – telekommunikációs költségeket, amelyek a beépített és a hírek szerint igen szigorúan vett áthárítási korlát ellenére is ezeken a fogyasztói csoportokon fognak végül lecsapódni. Továbbá a biztosítási szektor a magánnyugdíj-pénztári vagyon tavalyi államosítása után most ismét megtapasztalja a vele való törődést: a Casco és lakásbiztosításokra tervezett kivetendő 15 és 10 százalékos adók kétségkívül a díjak emelkedéséhez vezetnek majd, ami miatt sokan lesznek kénytelenek felmondani az eddigi kötvényüket, így növelve kockázati kitettségüket. Megfigyelhető, hogy a három nagy érintett szolgáltatási ágazat – a bankok, a távközlés és a biztosítás – szereplői ágazati különadók formájában már eddig is jelentősen kivették a részüket a költségvetési bevételek javításából, amit azonban a jelek szerint a kormányzat tovább kíván fokozni.

Az elemzők feltehetik a kérdést, hogy mi az, amit az ország mai helyzetében tenni kellene és lehetne. Bármely kormányt, amely ma nem a megszorításokat, hanem a növekedést propagálja, azt a nemzetközi pénzpiacok rögtön elkezdik lázmérőzni. A tudományos megközelítésen alapuló eddigi megoldási javaslatok pedig mind arról szólnak, hogy az a közgazdasági modell, amely egyszer már valahol működött, az megint működni fog. Pedig nincs két egyforma helyzet, mint ahogy kétszer ugyanabba a folyóba sem lehet lépni, tehát paradigmaváltás kell minden téren. Az adótörvények területénél maradva egy transzparenciára épülő és megújult kormányzati kommunikációval párosuló új adóstratégiára van szükség, amely nem az adók „büntetésként” való használatára alapoz, hiszen a megfélemlítésen alapuló adórendszer nem fenntartható hosszú távon. Olyat kell létrehozni, amely összhangban van az ország nemzetközi imázsával, átesett fogyasztói, pszichológiai teszteken, befektető- és vállalkozásbarát és kiszámítható. Olyat, amely az üzleti szektor felé védhető és elfogadható adónemeket tervez, s amellyel a regionális versenyképességünk sem kerül veszélybe. Egy ilyen transzparens, hosszú távú adóstratégiának a társadalmi szintű elfogadtatása lenne a garancia arra, hogy elkerüljük a fagyosszentek elmúltával is tartósnak ígérkező lehűlések okozta szövődményeket.