A bizalmi vagyonkezelés kockázatai

Az új jogintézményekkel kapcsolatban nem áll rendelkezésünkre az a szükséges tapasztalat, amely előrevetíthetné hatékonyságukat, gyengeségeiket. Tovább ködösíti a képet, hogy a járulékos jogalkotás sem készült el minden esetben, ezért egyes fontos részletkérdések továbbra is tisztázatlanok. Egy ilyen, bizonytalan közegben nem meglepő, hogy jóslások és sejtések kapnak szárnyra, és a piaci szereplők, a jogalkalmazók, sőt gyakran a jogalkotást végzők attitűdjét is informális hírek, félelmek határozzák meg. Ez utóbbi különösen káros, hiszen ha már a jogalkotó is gyanakvással tekint egy új jogintézményre, akkor jelentősen megnő az esélye annak, hogy jogalkotás nem a helyes mederben zajlik, és az érintett jogintézmény a rosszul megválasztott járulékos szabályok miatt használhatatlan lesz a gyakorlat számára, vagy egy esetlegesen túl liberális szabályozás visszaélésszerű jogalkalmazásra nyújt lehetőséget. Tisztánlátásra tehát mind a jogalkotásban, mind a jogalkalmazásban szükség van. Az előbbi csak így tudja helyesen felmérni az új jogintézményekkel szükségszerűen együtt járó kockázatokat, és tudja azok mértékét bölcsen megválogatott végrehajtási szabályokkal csökkenteni, míg az utóbbi így tud felkészülni a törvény szellemének megfelelő jogalkalmazásra.

Szükség lenne a tisztánlátásra az új Ptk. elfogadása óta a kötelmi jog köréből talán a leginkább az érdeklődés homlokterébe került bizalmi vagyonkezeléssel kapcsolatban is. Az új Ptk. megalkotása során mintául szolgáló trustok az angol jogban alakultak ki, és eredetileg a feudális világ adótervezési eszközei voltak. E múlt napjainkban is sok – elsősorban kontinentális jogrendszerű országban – bélyegzi meg a trustok megítélését annak ellenére, hogy az angolszász és vegyes jogrendszerű országokban elért sikerek mutatják megbízhatóságukat. Nincs másként a helyzet Magyarországon sem. A bizalmi vagyonkezelés fő jellemzője, hogy a vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak tulajdonjoga a vagyonkezelőre száll, aki azonban nem a saját javára, hanem a kedvezményezett érdekében végzi a vagyonkezelést. A vagyontárgyak tulajdonosa és az azokból gazdaságilag hasznot hajtó (kedvezményezett) személye így elkülönül egymástól. A jogi valóság tehát nem fedi teljesen a mögötte álló vagyoni érdekrendszert, amit számos jogász és gazdasági szereplő aggályosnak tart.

Az egyik legsúlyosabb vád, amely a bizalmi vagyonkezeléssel szemben általában elhangzik, hogy a vagyonkezelő tulajdonosi pozíciója „elfedi” a háttérben meglapuló tényleges tulajdonos személyét, így téve ellenőrizhetetlenné, hogy egy adott személyhez gazdasági értelemben ténylegesen milyen vagyonelemek kapcsolhatók.

Első pillantásra valóban fenyegető veszélynek tűnik a tulajdonjog elválasztása a vagyonelemhez fűződő gazdasági érdektől. Harmadik személyek a Ptk. szabályai szerint ugyanis alig láthatnak bele a bizalmi vagyonkezelés „működésébe”. A felvilágosításhoz és a tájékoztatáshoz (ellenőrzéshez) fűződő jogok csak a belső, azaz a bizalmi vagyonkezeléssel közvetlenül érintett személyek (vagyonrendelő, kedvezményezett) számára elérhetők, a külvilág kénytelen beérni azzal, hogy a vagyonkezelőnek kötelessége felfedni vagyonkezelői minőségét, ha nem akar a teljes személyes vagyonával is felelőssé válni a kezelt vagyon terhére vállalt kötelezettségekért. Ez a pont jó kiindulási alap. A vagyonkezelők zöme ugyanis – különösen az üzletszerűen végzett vagyonkezelés területén – nem fogja kockáztatni a személyes felelősségét, ezért ahol csak tudja, fel fogja tüntetni vagyonkezelői minőségét. Feltéve természetesen, hogy a jogrendszer erre lehetőséget biztosít. Lehetővé kell tenni ezért például, hogy az ingatlan-nyilvántartásba, a leendő hitelbiztosítéki nyilvántartásba, a cégnyilvántartásba stb. a vagyonkezelői minőség általánosan is feltüntethetővé váljék.

Önmagában persze a vagyonkezelői minőség feltüntetése nem oldja meg az átláthatatlansági problémát, hiszen nem kötelezi a vagyonkezelőket a kedvezményezett adatainak átadására a megfelelő szervek számára. Éppen ezért szükséges közjogi eszközökkel (pl. kötelező adatszolgáltatás a hatóságok részére) és kapcsolódó szankciókkal (büntető és adminisztratív egyaránt) lehetővé tenni, hogy a vagyonkezelő ne rejthesse el a kedvezményezettet az állami szervek elől. A jogszabályalkotás során egy dolgot azonban mindenképpen el kell kerülni: a kedvezményezett személyét ne ismerhesse meg bárki, hanem csak az arra jogosultak, azaz elsősorban a hatóságok. A bizalmi vagyonkezelés ugyanis szerte a világon egy diszkrét vagyonkezelési eszköz, amelynek éppen az a célja, hogy a nyilvánosság számára nem hozzáférhető kapocson, a vagyonkezelő és a kedvezményezett közötti bizalmi jogviszonyon keresztül biztosítsa a kedvezményezett vagyoni érdekeit. Egy ilyen eszköz megléte éppúgy része a privátszférához való jognak, mint a magánlakás sérthetetlensége. Az utóbbiba is csak megfelelő súlyú érdekek sérelme vagy veszélye esetén van helye beavatkozásnak.