Andor László: A sajnálatos brit vita

Az Egyesült Királyság politikai elitje az EU-tagságról folyó vitában egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít a bevándorlás, illetve a külföldi munkavállalók kérdésének. A személyek szabad mozgása az egyik olyan kérdés, amelyet a brit kormány – a jelek szerint – újratárgyalna annak érdekében, hogy a közvélemény támogatását megnyerje az EU-tagság megerősítéséhez.

Ám az Európai Unió egyik legfőbb alapelve a személyek szabad mozgása, és ezen belül is a munkaerő szabad áramlása. Ez nemcsak dogma; ezzel szinte mindenki nyer gazdasági értelemben is. Aki otthon nem boldogul, munkahelyhez jut; azok a vállalkozások pedig, amelyek nem találnak megfelelő munkahelyet, a külföldiek köréből ezt megkapják.

Ha valaki a brit sajtóvitából indul ki, azt hiheti, Európában óriási mértékű, és már-már veszélyessé vált a munkaerő-mobilitás. Azt is gondolhatja, hogy a válság következtében egyre nagyobb méreteket ölt, és hogy főleg a legszegényebb országokból, Romániából és Bulgáriából érkeznek sokan.

A valós helyzet egész más. Az EU-ban a munkaképes korú lakosság mindössze három százaléka lakik és dolgozik egy másik tagországban. A válság időszakában a migráció visszaesett, mivel az emberek látták: a viszonylag jobb helyzetben levő országok sem bővelkednek betöltetlen állásokban (szemben a válság előtti évekkel). És azokban az országokban, ahol a beáramlás az elmúlt két évben élénkült, nem román és bolgár útlevéllel rendelkezők jelentek meg egyre nagyobb számban, hanem olaszok és spanyolok, az eurózóna válságának következtében.

A túlzott mértékű bevándorlásra vonatkozó panasszal az Egyesült Királyság egyedül van. Tény, hogy az elmúlt évtizedben kivételesen sokan érkeztek, és igaz az, hogy sokkal több lengyel migráns jelent meg, mint amennyire 2004-ben számítottak. Ám az EU „új tagországaiból” érkezettek még mindig jóval kevesebben vannak, mint a nem európai bevándorlók. Másrészt egyértelmű az is, hogy a lengyelhez hasonló hullám a románok és bolgárok esetében nem ismétlődhet meg. (Január elsejével a Bulgáriával és Romániával szemben fennálló egyoldalú korlátozások megszűnnek.)

Sok brit politikus figyelmen kívül hagyja, hogy a nagyszámú EU-migránssal az Egyesült Királyság kimondottan jól járt. Érezhetően nőtt általuk a brit GDP, sőt, a jóléti rendszer nettó befizetőivé váltak. Ami a brit költségvetést illeti, az EU-tagországokból bevándorlók 2000 óta legalább 25 milliárd fonttal többet fizettek be, mint amennyi ellátást igénybe vettek.

A migránsok által igénybe vett juttatások, szolgáltatások dilemmájával a britek nincsenek egyedül. Mások, például német városok vezetői is szembesülnek azzal, hogy sokan az újonnan jöttek közül nem helyezkednek el könnyen, segélyre szorulnak. Az érintett települések a helyzet áthidalásához az uniós forrásokat, elsősorban az Európai Szociális Alapot fel tudják használni.

Az érvényes EU-jog szigorúan szabályozza a szabad mozgást, és ezzel összefüggésben a juttatásokhoz való hozzáférést. Ha valaki nem dolgozik, nem dolgozó család tagja, vagy más formában nem tudja eltartani magát, nincs joga egy másik országban tartózkodni három hónap után.

A társadalombiztosítás koordinációja is EU-rendelet alapján történik, ami kimondja, hogy aki másik tagországban vállal munkát, egyenlő bánásmódban, vagyis diszkrimináció mentességben részesül.
Ha valaki nem dolgozik (például nyugdíjas vagy diák), és úgy igényel társadalombiztosítási ellátást, úgy a tagállamok hatóságainak az EU egységes szabályai szerint meg kell vizsgálniuk, hogy ennek a személynek hol van az általános tartózkodási helye (habitual residence).
Ezektől az egységes elbírálási szabályoktól éppen a britek térnek el, pedig Nagy-Britannia a fenti rendeltet maga is megszavazta. Szigorúbb feltételrendszert vezettek be, amelynek eredményeképpen sokan, akik jogosultak lettek volna ellátásra közösségi jog alapján, nem jutottak hozzá. A külföldi munkavállalók jogait sértő brit gyakorlat megváltoztatása érdekében kötelezettségszegési eljárás zajlik.

A brit politikusok szélmalom-harcot folytatnak a „segélyturizmus” ellen. Teszik ezt úgy, hogy éveken át Nagy-Britannia és más tagállam sem tudott adatokkal szolgálni arról – az Európai Bizottság kérésére sem –, hogy hozzájuk milyen számban érkeznek a költségvetést megkárosító „segélyturisták”. Tanulmányok sora bizonyítja, hogy az EU állampolgárai azért mennek egy másik tagállamba, hogy dolgozhassanak, és nem pedig azért, hogy ellátásokhoz jussanak. De ha ez utóbbi is lenne a céljuk, az uniós jog olyan feltételeket tartalmaz, amelyek helyes alkalmazása esetén a tagállamok csak akkor utalnak ki ellátásokat, ha arra valaki tényleg jogosult.

Nem szabad hagyni, hogy egyes országok belpolitikai viszályai miatt az EU fontos vívmányai és értékei hamis beállításba kerüljenek és megkérdőjeleződjenek.

Vajon mitől fog a britek többsége az EU-tagságra szavazni egy várható népszavazáson, ha a politikai elit a pozitívumokat is negatívumként állítja be? A hisztériakeltés és a valóságtól elrugaszkodó retorika nem marad hatás nélkül, és egy-két hónappal a népszavazás előtt már túl késő lesz hangnemet váltani.

Ahogy azt Anthony Giddens professzor nemrég egy brüsszeli előadásán megfogalmazta: egyre nő a veszélye annak, hogy az Egyesült Királyság egyszer csak kiszavazza magát az EU-ból, mégpedig anélkül, hogy a társadalom tisztában lenne ennek okaival és lehetséges következményeivel.