Az afrikai gazdaságok strukturális átalakítása

A szubszaharai Afrika az utóbbi évtizedek legjobb növekedési adatait produkálja. Etiópia, Ruanda, Uganda gazdaságai az 1990-es évek közepe óta a kelet-ázsiai országokhoz hasonló ütemben bővülnek. Kérdés, hogy ez a folyamat hosszú távon fenntartható-e.

Eddig a növekedést a külső források (segélyek, adósságelengedés, kedvező árupiaci folyamatok), illetve a korábbi káros gazdaságpolitikai elemek elhagyásának kombinációja okozta. Az áruk és a szolgáltatások (jórészt utóbbi) iránti megnövekedett kereslet és az erőforrások hatékonyabb kiaknázása pedig növelte a termelékenységet. Jelenleg azonban nem látni, hogy a jövőben mi táplálja majd a termelékenység további javulását.

Az alapvető probléma a gazdaságok strukturális átalakításának alacsony szintjében keresendő. A kelet-ázsiai gazdaságok azért bővültek igen gyors ütemben, mert jóval rövidebb idő alatt valósították meg azt, ami a mai fejlett gazdaságokban az ipari forradalom után zajlott le. A földművelőkből gyári munkásokat csináltak, diverzifikálták a gazdaságukat, és egyre jobban feldolgozott árucikkeket exportáltak.

Kismértékben ez utóbbi folyamat zajlik most Afrikában. Ahogy a ghánai Accrában található African Center for Economic Transformation gazdaságkutató intézet szakértői állítják, a kontinens gazdasága gyorsan nő, a gazdasági átalakulás viszont lassan történik.

Elméletileg a régió munkaerő-intenzív iparosodásra vonatkozó potenciálja óriásinak tekinthető. Egy kínai cipőgyártó például az etióp munkásainak csak az egytizedét fizeti ki annak a bérnek, amit otthon a kínai alkalmazottak kapnak. Eközben a cég az etióp munkások termelékenységét házon belüli képzéssel a kínai dolgozók szintjének több mint felére is fel tudja emelni.

Aggodalomra ad okot az a jelenség is, hogy az afrikai munkavállalók kevesebb, mint egytizede talál munkát a feldolgozóiparban, és közülük csupán töredéknyi, mintegy tíz százalék azok aránya, akik modern, megfelelő technológiával rendelkező gyárakban dolgoznak. Aggasztó, hogy a magas GDP-növekedési számok ellenére ebben a tekintetben csak igen kis mértékű fejlődést lehetett tapasztalni. Valójában a szubszaharai Afrika kevésbé iparosodott manapság, mint volt az 1980-as években. A modern iparágakba történő magánberuházások mértéke nem emelkedett, és túl alacsony szinten maradt ahhoz, hogy a strukturális átalakításokat elősegítse.

Mint ahogy az összes többi fejlődő országban, az afrikai államokban is az figyelhető meg, hogy a vidéki lakosság jelentős része a városokba költözik. A groningeni Growth and Development Center gazdaságkutató intézet nemrégiben megjelent tanulmányából az derül ki, hogy a migráció nemcsak a feldolgozóipart érinti, mint ahogy Kelet-Ázsiában, hanem olyan szolgáltató szektorokat is, mint a kiskereskedelem vagy a disztribúció. Bár ezen szektorokban magasabb a termelékenység, mint a mezőgazdaság jó részében, azonban a technológia terén nem elég fejlettek.

Ha Ruanda esetét vesszük szemügyre, akkor azt látjuk, hogy a GDP évente átlagosan 9,6 százalékkal bővült 1995 óta, azonban – ahogy ez az International Food Policy Research Institute kimutatásából kiderül – ezt a növekedési ütemet nem a kereskedelmi forgalomba kerülő szolgáltatásokat nyújtó ágazatok, hanem az építőipar, a közlekedés, valamint a szálloda- és vendéglátóipar teljesítménye okozta. A beruházások pedig főként állami intézményekhez köthetők, amit jórészt külföldi támogatásokból finanszíroznak.

A külföldi támogatások révén az egészségügyben, oktatásban jelentős reformok valósultak meg. Nem kérdés, hogy ezek a fejlesztések emelték az ország potenciális jövedelmét, azonban a fejlettebb közszféra és humántőke nem feltétlenül okoz gazdasági dinamizmust. Ami Ruanda és a többi afrikai ország gondja, hogy hiányoznak a kereskedelmi forgalomba kerülő árut vagy szolgáltatást gyártó modern iparágak.

Az afrikai gazdaságban a mikrovállalkozások, a háztáji termelés, illetve a nem hivatalos gazdasági tevékenységek jelentős szerepet töltenek be, amelyek felszívják a növekvő városi munkaerőt és egyfajta társadalombiztosítási védőhálót is nyújtanak. Az adatok azonban azt mutatják, hogy ez nem tudja a hiányzó termelékenység dinamizmusát megteremteni. Különböző elemzések szerint a mikrovállalkozások nem képesek kinőni az informális körből, mint ahogy az is megfigyelhető, hogy a sikeres cégek nem kisvállalkozásokból jönnek létre.

A szubszaharai Afrika népességnek fele 25 éven aluli. A Világbank szerint évente ötmilliónyian töltik be a 15. életévüket, ami Afrikában a gyerekkor és a felnőttkor közötti választóvonalat jelenti. A strukturális átalakulás lassú ütemét alapul vége a Világbank azt valószínűsíti, hogy a következő évtizedben csak minden negyedik afrikai fiatal talál majd bejelentett állást, és közülük elenyésző lesz azok aránya, akiket modern vállalkozások alkalmaznak majd.

A szubszaharai országok két évtizede tartó gazdasági expanziója növelte a fiatal nemzedék elvárását a megfelelő feltételű állások iránt, azonban ezt nem kísérte a szükséges kapacitások kiépülése. Ezen körülmény pedig társadalmi elégedetlenséget, tüntetéseket, politikai instabilitást okozhat. Az utóbbi évek növekedési adatain alapuló gazdaságpolitikai tervezés pedig fokozhatja ezt az ellentmondást. Ehelyett az afrikai politikai vezetőknek arra kellene törekedniük, hogy csillapítsák a fiatalok elvárásait amellett, hogy gyorsítják a strukturális átalakulás ütemét.

Copyright: Project Syndicate, 2013.

www.project-syndicate.org