Mi a baj a fejlett gazdaságokkal?

A Nemzetközi Valutaalap nemrégiben tartott konferenciáján Lawrence Summers egykori amerikai pénzügyminiszter azt állította, hogy a jelenlegi növekedési bajok gyökerei a globális pénzügyi válság előtti időkre nyúlnak vissza. Summers érvelésében kiemelt hangsúlyt tett az infrastrukturális beruházások növelésének szükségességére, amivel a legtöbb közgazdász teljes mértékben egyetért, különösen, ha valóban produktív invesztíciókról van szó.

Más közgazdászok is aggódnak az elnyúló visszaesés miatt, legtöbben a kínálati oldal szerepét hangsúlyozzák ki a keresleti tényezőkkel szemben. Jeffrey Sachs például úgy gondolja, hogy az amerikai gazdaságnak strukturális átalakításokat kell végrehajtania a fenntartható növekedés elérése érdekében.

Peter Thiel internetes vállalkozó, Garri Kaszparov legendás sakkvilágbajnok, illetve Robert Gordon közgazdász pedig úgy vélik, hogy a válság tovább fog mélyülni. Szerintük az a technológiai fejlődés, ami az emberiséget az elmúlt 200 évben egy magasabb gazdasági szintre emelte, a végéhez közeledik. Egyszerűen szólva az internet csillaga leáldozhat, de annak szerepe aligha olyan lényeges, mint a vezetékes vízé, a villanyosításé vagy a belső égésű motoré volt.

A Gordon-Kaszparov-Thiel tézis igen érdekes elmélet, azonban a negatív kicsengésű következtetését megpróbáltam megcáfolni egyik írásomban, illetve az Oxfordi Egyetemen tartott vitán. Véleményem szerint inkább annak van nagyobb kockázata, hogy a technológiai fejlődés üteme túl gyors lesz ahhoz, hogy a társadalom adaptálni tudja azt, bár az eddigi tapasztalatok ez ügyben alapvetően pozitívak.

Az biztos, hogy a fejlett gazdaságoknak sürgősen orvosolniuk kell a technológiai, társadalmi és politikai problémákat. Mindamellett az elmúlt öt év átlagosnál kisebb mértékű növekedése magán viseli a rendszerszintű mély pénzügy válságból való lassú kilábalás összes jegyét, ahogy azt Carmen Reinhardttal együtt megfogalmaztuk a 2009-ben megjelent, This Time is Different című könyvünkben.

Természetesen a strukturális reformokra szükség van a pénzügyi krízis után, mint ahogyan olyan politikákra is, amelyek biztosítják a megfelelő keresletet, amíg a gazdaság kilábal a válságból. Úgy gondolom, hogy a 2008 utáni gazdaságpolitika legnagyobb hibája az volt, hogy a különböző kormányok nem találtak megfelelő megoldást a fenntarthatatlan adósságok leírására, például az amerikai jelzáloghitelezési piacon és az eurózóna perifériális országaiban.

Summersnek abban mindenképpen igaza van, hogy a produktív infrastruktúrákba történő beruházás a válság kezelésének legegyszerűbb módja. A kormányoknak természetesen ügyelniük kell az államadósság hosszú távú alakulására, azonban a hosszú távú növekedést eredményező produktív infrastrukturális beruházások később meghozzák az árukat, így a rövid távú stabilizálás és az adósság hosszú távú fenntarthatóságának szempontjai sem ütköznek egymással. A jelenlegi feltételek, vagyis a nagyon alacsony kamatszint és a magas munkanélküliség mellett az állami beruházások kisebb költségtételek mellett is megvalósíthatók. Emellett számos projekt jelentős haszonnal jár együtt, gondoljunk csak a hidak és közutak felújítására, az elavult villamosenergia-hálózat vagy a tömegközlekedési rendszerek fejlesztésére, hogy csak néhány példát említsek.

Távolról sem egyértelmű azonban, hogy miért kell minden infrastrukturális beruházást közpénzből finanszírozni. Még mindig jelentős azon magánvagyon értéke, amit gyorsan produktív infrastrukturális beruházásokra lehetne fordítani. Emellett az államnak azzal is elő kell segítenie a beruházásokat, hogy az építkezések előtt érvényesíti a szolgalmi jogokat, aztán majd megfelelő szabályozással védi a közérdeket.

Barack Obama amerikai elnök első ciklusában javaslatot tett egy infrastrukturális beruházásokat finanszírozó bank felállítására, hogy elősegítse a PPP-beruházásokat. Ez még mindig jó ötletnek tűnik, különösen, ha a bank professzionális munkatársakat alkalmaz azért, hogy a költség-haszon arány tekintetében a megfelelő döntések születhessenek meg.

Emellett a magántőke-beruházásokra történő mobilizálása mindenképpen rendelkezik az államkötvények kibocsátásának legtöbb előnyével.
Egyes elemzők szerint az elnyúló válság oka, illetve az igen alacsony kamatok magyarázata az, hogy szerte a fejlett világban nagyon alacsony a termékenységi ráta. Ha ez igaz, akkor bármilyen típusú, magán vagy állami beruházás melletti érvelés egyre összetettebbé válik. A tőke felhasználásához ugyanis megfelelő mennyiségű munkaerőre is szükség van. Véleményem szerint azonban a jelenlegi lassú növekedés és az alacsony kamatszintek okát nem a termékenységi rátában kell keresnünk, vagyis az nem lehet akadálya a fellendülésnek.

Azt fontos tisztázni, hogy a produktív infrastrukturális beruházások ösztönzése nem egy szűk ideológiai nézeten vagy gazdasági teórián nyugszik. A jelenlegi lejtmenet okainak meghatározásában akár Summersnek van igaza, aki a fejlett gazdaságok elnyúló stagnálását állítja, vagy tényleg a pénzügyi krízis következményeit szenvedjük el még most is, itt az ideje annak, hogy megszüntessük a politika tétlenségét, és beindítsuk a növekedést.

Copyright: Project Syndicate, 2013.
www.project-syndicate.org