Utazás Tigris, vadelefánt helyett piócák mocorogtak a nadrágja alatt a maláj-félszigeti esőerdőben.

Kucsera Emil immáron harmincöt éve járja a világot egy különös belső küldetéstől vezérelve. Hosszan és alaposan készül útjaira, főleg, ha számára eddig ismeretlen régiót vesz célba. Érdeklődése elsősorban a trópusi területek felé irányul, tapasztalatait oktatómunkájában hasznosítja, de cikkekben és előadások által is próbálja közvetíteni a földrajzos-antropológus szemüvegén át megszűrt világot. Bízik abban, hogy az íróasztalában halmozódó tömérdek anyag egyszer írott formában is összerendeződik.

– Legutóbb Európa, Belső-Ázsia, Kína, az arab világ, Közép- és Dél-Amerika után Indokínát céloztam meg, amiről kis túlzással annyit tanultunk anno, hogy hol van – magyarázta. – Na, jó, megemlítettük, hogy ott folyik a Mekong, az Irrawaddy és a Salween folyó, a Himalája dél felé kanyarodó láncai képeznek természetes határokat, sok a rizsföld és a Buddha-szobor. Olvastunk Ho Si Minh apó hőstetteiről és a khmerekről. Utóbbiak, persze, a „vörösök” voltak, nem a Jayavarman korabeliek. Pedig ez a sok szempontból egységesnek tekinthető régió, amit gyakran hol Indokínának, hol Hátsó-Indiának, hol pedig Délkelet-Ázsiának neveznek – helytelenül, hiszen nem azonos jelentéstartalommal bírnak –, meghatározó szerepet játszott a történelem során. Birodalmai egykor Ázsia leghatalmasabbjai voltak Kína mellett.

Kucsera Emil hangsúlyozta, az uralkodók sokszor évtizedekig tartó építkezéseinek maradványai ma is megcsodálhatók az esőerdők mélyén, a pálmás szavannák árnyékában, az elárasztott rizsföldek szomszédságában. Utóbbiakból akad bőven, hiszen az élelmiszer-ellátás szükséglete mára az erdőterület kétharmadát kultúrtájjá változtatta. A még érintetlen területek viszont természetvédelmi oltalom alá kerültek. A legfőbb morfológiai sajátosságok mellett így a fauna-flóra is a maga érintetlenségében tanulmányozható. Nos, ez éppen elég indoknak tűnt, hogy csapatot szervezzen, hátizsákot ragadjanak, és irány Burma, Laosz, Thaiföld, Kambodzsa.

– Érdekelnek a részletek – szögezte le a kutató. – Az emberek közé akartam menni, velük együtt élni, még ha csak rövid ideig is. Utcán ettünk, azt amit ők, és többször velük együtt készítettük ételünket. Ott és azzal utaztunk, amivel a hétköznapi ember, legyen az tuk-tuk, song-thaew, népi busz, sokat késő vonat – ahol kokszkályhán főtt az étel –, bicikli, moped, csónak... Sok helyre azonban csak hosszú gyaloglással vagy stoppal lehetett eljutni, ami többször kalandosra sikeredett.

Kucsera Emil kiemelte, Hátsó-India országait döntően a buddhizmus eszméje szövi át, a Theravada-buddhizmust gyakorlók száma kilencven százalék körül van. A hit keretbe foglalja az ott élők életét. Már kora reggel az alamizsnát gyűjtő narancsköpenyes szerzetesek járják az utcákat, akik napközben a templomokba betérőknek nyújtanak lelki segítséget és áldást.

– Alig hiszem, hogy van olyan hívő, aki legalább naponta egyszer nem teszi hódolatát Buddha előtt – mesélte. – A templomok egymást érik, úton-útfélen nyitott bejárat előtt találjuk magunkat. Itt nincsenek zárt ajtók, berácsozott kápolnák, tiltások. (Majdnem) mindent lehet, közel menni, megérinteni, fotózni, harangot, gongot kongatni. Csak az európai egoizmusodat hagyd a templomon kívül! Itt nem Te vagy, hanem Ő, a másik. Itt nem azon kell elmélkedni, hogy miként gyarapítom a vagyonom, hanem, hogy ma mennyi jót tettem másoknak. És ezt mindvégig őszintén éreztük ázsiai tartózkodásunk alatt.

A geográfus kitért arra, Indokína gazdag történelme a fennmaradt építmények és gazdag régészeti leletek alapján pontosan nyomon követhető, és ezeket végig is látogatták. A khmerek városai a középső Mekong-medencében a világ három nagy trópusi magaskultúrájának egyikét alkotják. Angkor maga a csoda, de Lopburi és Luang Prabang is különleges látványosság. A Burmai Óbirodalom központja kerékpárral egy nap alatt bejárható, Baganban a két és fél ezer vallási létesítmény láttán (egykor tizenháromezer volt) eláll a lélegzet. Az Észak-Thaiföldet uralmuk alatt tartó Lanna és Haripunjai királyok teakfából építkeztek. A gazdag faragások arany, fekete, vörös és királykék színvilága hipnotikus hatással van az emberre. Délebbre Sukhothai és Ayutthaya, továbbá a burmai Mandalay uralkodóinak monumentális palotái sejtetik az adott kor építészetében is nyomon követhető nagyhatalmi törekvéseket.

– Földrajzos énemet a természetföldrajzi vonatkozások csiklandozták leginkább, volt miből válogatni – mesélte. – Csak Thaiföldön több mint százötven kiemelten védett terület van. Megcsodáltuk a Si Pan Don-t, a Mekong geológiai töréslépcsőjét, ahol a folyó több mint tíz kilométer szélességben huszonegy méter szintkülönbséggel esik alá. Ez Földünk legszélesebb vízesésegyüttese. A Laosz-Kambodzsa határán húzódó folyószakasz látványosságát növeli az a négyezer kisebb-nagyobb sziget, melyek között kétszer annyi víz zúdul le évente, mint a Niagarán. A mészkőhegységek – így Laosz és Thaiföld északi hegyvidékei – bővelkednek barlangokban. A látogatás feltételeiről, a várható körülményekről érdemes pontosan tájékozódni. Ami talán a legfontosabb: ne indulj el egyedül, bérelj egy lámpás nénit! És hogy mire számíthatsz? Sokszor érintetlen barlangrészekre, gyönyörű, fejlett cseppkövesedésre. De arra is, hogy egy-egy résen és lyukon alig tudsz áthasalni, néhol folyón kell átkelni. Koporsók bizonyítják, hogy nem te vagy itt az első látogató, s ha estig elhúzódik a bolyongásod, sok ezer denevér rajzik ki feletted. De legalább mutatják a kijárat felé vezető utat...

Kucsera Emil kitért arra is, Észak-Thaiföld nemzeti parkjaiban gyakorta fellelhetők a gejzírek, közülük sok húsz, harminc méter magasra tör fel. Emellett gyakoriak az iszapfortyogók, a forró vizes források, melyek a sziklamedencébe érve remek természetes fürdőhelyek. Nagy kihívás Burmában a Popa-vulkán megmászása. A kora reggeltől késő estig tartó program húsz kilométeres mászást jelent, az utolsó háromszáz méter próbára teszi a gyanútlan turista fizikai állóképességét. A hegy lábát borító szavannától a fenyves erdő zónájáig jutunk, illetve a nyolcszázötven méter mély kaldera peremén még fölé is.

– Ha szerencsénk van, találkozhatunk álarcos langúrral vagy a világ tíz legritkább pillangóinak egyikével. Ha nincs, akkor meg kell elégedni az itt honos ötvenkét orchideafaj virágzó példányainak látványával – ecsetelte a tanár-antropológus.

A Maláj-félszigeten található Khao Sok Nemzeti Park Földünk legöregebb esőerdejét rejti. A sok szintre tagolódó erdő mélyén még a delelő nap idején is félhomály uralkodik. A legmagasabb fák jóval meghaladják az ötvenméteres magasságot, s legfeljebb tízen tudnánk körülölelni. A védett területre csak néhány ellenőrzőponton lehet (célszerű) bejutni. Itt feljegyzik a látogató azonosító adatait, belépésének idejét. Egy-egy regisztrációs ponttól csak néhány ösvény vezet az erdő belseje felé. Hatalmas palánk és pányvagyökerek, liánok, epifitonok jelzik előre, mi is vár a kíváncsi látogatóra. Lehet vezetőt bérelni, de engedélyezik az egyénileg bevállalt „túrázást” is.

– Mi az utóbbit választottuk, gondolván jobb, ha saját ütemében halad az ember, ha már „szakember” – magyarázta. – Már a felkészüléskor foglalkoztatott, miként kezelem majd ottlétemet egy ilyen környezetben annak ellenére, hogy Amazónia tapasztalataim is vannak már. Ez az erdő adja ugyanis többek között a ködfoltos leopárd, a tigris, a vadelefánt utolsó élőhelyeinek egyikét. Mielőtt elindultunk a félhomályos ösvényen, nem biztattak semmi jóval. Azt mondták, nagyon nagy szerencse kell, hogy az említett állatok valamelyikét megpillanthassa az ember. Utólag már nem tudom eldönteni, hogy szerencsénk volt vagy sem, de nem találkoztunk sem tigrissel, sem vadelefánttal. A véres őserdei találka azért nem maradt el. A parányi, alig egy-két centis piócák rendre utat találtak a nadrágunk alá. Folyamatosan szedegettük magunkról ezeket a kellemetlen vérszívókat, melyek a jó húsz kilométeres mélyerdei utunk végeztével lábszárunkat, ruházatunkat vérbe áztatták. Ezeken túl is sok-sok apróbb, nagyobb kalandot éltünk át. Néha jó volt, néha rossz, de egy biztos: ha akartuk, ha nem, menetrendszerűen érkeztek.

A természeti földrajz, a globális környezeti problémák, a környezetvédelem, a kulturális antropológia érdekli leginkább. Kutatja, hogy az emberiség miként alkalmazkodott környezetéhez.

A természeti földrajz, a globális környezeti problémák, a környezetvédelem, a kulturális antropológia érdekli leginkább. Kutatja, hogy az emberiség miként alkalmazkodott környezetéhez.-->