A világ jelenlegi legkeservesebb válsággócai

Gáza, Irak, Ukrajna. A világ jelenlegi legkeservesebb válsággócai, ahol Washington szerepvállalása nélkül nem képzelhető el előrelépés. Mindhárom válságból az egész világot érintő tragédia bontakozhat ki. Most alighanem az a kérdés, hogy melyik jelenti a legnagyobb veszélyt, és Amerika hogyan látja: mennyire sérülnek elsősorban a saját, másodsorban a szövetségeseinek az érdekei.

Gáza kérdése tűnik a legkezelhetőbbnek, még akkor is, ha a Közel-Kelet bombájának gyújtózsinórja az utóbbi években mindig itt parázslik. Washington legfontosabb szövetségese a térségben Izrael, kapcsolatrendszerük jó ideje nem a kordában tartás politikájáról szól.

A Fehér Ház minden konfliktusnál sürgősen deklarálja, hogy a zsidó államnak joga van az önvédelemre, ám a másik mondatban felszólítja Tel-Avívot a civil lakosság megóvására. Lehet, hogy erre Izrael hallgat, ám amíg a Hamász civileket használ élő pajzsként rakétázásainak bázisául, addig a célzott válaszcsapásai mégis ENSZ-iskolákat rombolnak le, gyerekeket és nőket temetnek a romok alá.

Amerikának kapóra jön, hogy a jelenlegi, sokszor meghosszabbított tűzszüneti békekísérletben Egyiptom kezdeményez és közvetít (nyilván nem washingtoni befolyástól mentesen). Kairó az utóbbi két év viharos belpolitikai eseményei ellenére is élvezi Barack Obama amerikai elnök bizalmát. Az USA nem kevés tőkét fektetett be, tisztában van Egyiptom geopolitikai helyzetének kulcsszerepével, Kairó pedig azt tudja, hogy Washington partnersége kifizetődőbb, mintha megpróbálna leszakadni róla.

Irak már keményebb dió. Két okból is. Egyrészt: az USA már több mint 20 milliárd dollárt áldozott az iraki konfliktus kezelésére (mert megoldani nem tudta), a legegyszerűebben fogalmazva, menteni kellene a menthetőt, bár ez már kidobott pénz az ablakon. Másrészt: Barack Obama látványosan változtatni akar elődje, George W. Bush Irak-politikáján, az erő alkalmazását hátrább sorolja (teljesen elvetni, mint az utóbbi napok eseményeit látjuk, nem tudja), a politikai befolyása viszont nem elég ahhoz, hogy Bagdadban kormányszinten rendet teremtsen.

(Megjegyzem: nem is neki kéne ezt tennie). A kalifátust kikiáltó szélsőséges Iszlám Állam előrenyomulását is nyugodtan nézte, amíg Bagdad közelébe értek a fegyveresek, ám egy keresztény kisebbség védelme már morális alapot adott neki arra, hogy célzott csapásokkal megmutassa erejét. Az Iszlám Állam az al-Kaidánál is veszélyesebb regulárisan felfegyverzett terrorszervezet, amely ellen már korábban cselekedni kellett volna.
A forró háborúk közeléből Amerika a hidegháború szélén találta magát Oroszország Putyinjával.

Ez a harmadik válsággóc ma a legkiszámíthatatlanabb, Moszkva reakcióit annak ellenére nehéz elemezni, hogy egy valamiben biztosak lehetünk: a Kreml (amely egyenlő Vlagyimir Putyin államfő akaratával) semmit sem hagy válasz nélkül. Amíg az Európai Unió kínosan megfontol minden szankciót Oroszországgal szemben, addig az Egyesült Államok a Krím oroszok általi visszacsatolása óta élen jár a büntető intézkedések bevezetésével. Mi itt, Európában gyorsan rávágjuk, azért teszi, mert Amerika messze van a válságtól, gazdasági-politikai hatásait sokkal kevésbé érzi, mint az európai uniós országok (az agrár importstop hatását 715 millió dollárra becsülik), de kizárt, hogy Washington ne elemezné azt, hogy Európa bajai hatással lesznek a gazdaságára.

Barack Obama válságkezelő képességét sok kritika éri, nála többet legfeljebb a poszttól a ciklus végén mindenképp távozó külügyminiszterét, John Kerryt bírálják, de a szemléletváltás mindenképp érzékelhető. Az Egyesült Államok a világ első számú szuperhatalma, amivel tisztában van, de a demokráciát tiszteletben tartva nem játssza el a faltörő kos szerepét. Sokaknak nem szimpatikus, amit és ahogy csinál, de nélküle ma nincs válságkezelés.