Bretton Woods széttöredezése

Jelentősen megváltozott a világ azóta, hogy 1944-ben Bretton Woodsban megalkották a II. világháború utáni gazdasági és monetáris rend intézményi kereteit. Az az igény azonban nem változott az elmúlt 70 évben, hogy szükség van erős multilaterális intézményekre. Úgy tűnik, hogy a Bretton Woods-i intézmények, az IMF és a Világbank iránt az egyes országok politikai támogatottsága történelmi mélypontra esett vissza, ami aláássa a globális gazdaság képességét arra, hogy elérje potenciális szintjét, illetve hozzájárul a geopolitikai bizonytalansághoz.

2014.08.28., csütörtök 05:00

Bretton Woods

A megfelelő szakpolitikai koordináció bátorításával és pénzügyi források közös gondozásával a Bretton Woods-i intézmények fokozták a nemzetközi együttműködés hatékonyságát. Emellett erősítették a stabilitást azzal, hogy az átmeneti nehézségekkel vagy a különböző fejlesztések finanszírozásában gondokkal küzdő országok számára kollektív segítséget nyújtottak.
Nehéz lenne azon kevés országot beazonosítani, amelyek valamilyen formában ne kaptak volna támogatást az IMF-től vagy a Világbanktól. Az országok jelenleg azonban mégis bizonytalannak tűnnek abban, hogy elősegítsék az intézmények megerősödését szolgáló reformokat.

Az elmúlt években a fokozódó belpolitikai nyomás miatt a nyugati kormányok egyre inkább szűklátókörű, az elszigetelődésre irányuló intézkedéseket hoztak. Néhány hete pedig a BRICS-országok döntöttek arról, hogy saját valutaalapot, illetve fejlesztési bankot hoznak létre, ami az IMF-fel és a Világbankkal szembeni közvetlen kihívásnak tekinthető. A saját intézmények létrehozatala azon a közös frusztráción alapul, amelyet az okoz, hogy az USA és Európa még mindig ragaszkodnak azokhoz az idejétmúlt előjogokhoz, amelyek csökkentik a Bretton Woods-i intézmények hitelességét és hatékonyságát.

Európa és az USA ugyanis még mindig elutasítja a jelenlegi kinevezési rendszer teljes átalakítását, amely garantálja, hogy az IMF és a Világbank legfelső posztjait európai, illetve amerikai személy tölthesse be. Továbbá megakadályozzák azt is, hogy a képviseleti súlyok terén változás történjen, így Nyugat-Európa erőteljesen felül van reprezentálva, miközben a rendszerszinten egyre nagyobb fontossággal bíró feltörekvő gazdaságoknak alig van szavuk.

A nemzetközi monetáris rendszer másik fő kihívását a kétoldalú fizetési megállapodások elszaporodása jelenti, amelyek aláássák a multilateralizmust. Néhány esetben még a Bretton Woods-i szerződések által meghatározott kötelezettségekkel is szemben állnak. A fokozatos szétesés folyamatának következménye jóval túlmutat az elvesztegetett gazdasági és pénzügyi lehetőségeken, az gyengíti a politikai együttműködést is, csökkenti az egymásra utaltságot, és egyben fokozza a geopolitikai kockázatokat. Elég csak a jelenlegi ukrajnai vagy iraki helyzetre gondolni, hogy megértsük, mi történhet azon hiteles multilaterális struktúrák hiányban, amelyek képesek a válsághelyzeteket kezelni.

Mi lehet a megoldás? Egyszerűen szólva, az IMF-nek és a Világbanknak sürgősen a saját megerősítésüket szolgáló reformokat kell elindítaniuk. Néhány fontos intézkedéssel az 1944-ben lefektetett alapokon túlmutatva a Bretton Woods-i intézmények képesek lehetnek reagálni a jelenkor valóságára, és erősíteni a jövő lehetőségeit. Ezen reformoknak a jelenlegi kinevezési gyakorlat felszámolását, a képviseleti súlyok kiigazítását kell célozniuk, valamint nagyobb egyenlőséget, igazságosságot kell biztosítaniuk a hitelezés és a gazdaság-felügyeleti döntések terén.

Komoly kihívást jelent viszont, hogy le kell küzdeni az ezen kívánatos folyamattal szembeni politikai ellenállást, amely nem egy kis feladatnak számít egy olyan időszakban, amikor a belpolitikai polarizálódás miatt a politikusok csak óvatosan támogatják nyíltan a gazdasági multilateralizmust. A világ vezetői minél inkább ellenállnak az égetően szükséges reformoknak, annál borúsabbak lesznek a világ gazdasági és pénzügyi kilátásai, nem is beszélve a biztonsági helyzetről.