Orbánomics

Hihetetlen, minden várakozást felülmúló növekedést produkált a magyar gazdaság idén április és június között. Nem ez volt az első, hogy a GDP-adatok meglepik a megfigyelőket, az elmúlt három negyedévben minden alkalommal ez történt. A tavalyi év végén közelítette a 3 százalékot a növekedés üteme, tavasszal pedig már hajszál híján 4 százalékra gyorsult a gazdaság. Nem is elég a világgazdasági válság kirobbanásáig visszamenni az idősorba, hogy hasonlóan magas adatokra bukkanjunk. Utoljára 2006 közepén láthattunk hasonlóan jó számokat, 3,9 százaléknál nagyobb növekedésre pedig az év elején, az óriási költségvetési kiigazítások előtt volt példa.

Az idei második negyedévben Magyarország az Európai Unió leggyorsabban növekvő országa volt, és az euróövezet csak stagnált, így a kiugró hazai bővülés okai között leginkább hazai tényezőket kell keresni. Jól jön a gazdaság számára, hogy a válság kirobbanása előtt ideköltöztek a nagy autógyárak, amelyek most stabil alapját képezik a növekedésnek. A gazdaságnak lökést ad, hogy az kkv-k százmilliárdokat kapnak az MNB hitelprogramjából, és az is, hogy a korábbi években csak csordogáló EU-pénzeket most gyorsan felhasználjuk. És a közmunkaprogram felpörgetése is megjelenik a GDP-ben. A kormány nagy húzása, a rezsicsökkentés pedig segít abban, hogy a háztartások fogyasztása elrugaszkodjon az évtizedes mélypontról.

Noha a negyedéves növekedési adatok a 2006-os évet idézik, egy fontos különbség mégis észrevehető. Nyolc évvel ezelőtt a gazdaság potenciális növekedése 3 százalék körül alakult, most viszont 1,5-2 százalék lehet az ütem. Vagyis az elmúlt három negyedévben látott gyors bővülés ellenére a gazdaság hosszú távon alacsonyabb növekedésre képes, mint nyolc évvel ezelőtt. A 2000-es évek elején pedig még nagyobb, 4-5 százalékos volt a potenciális növekedés.

Az „Orbánomics” rövid távon kétségtelen, hogy sikereket ért el, de az átmeneti hatások kifutása után meg kell találni a növekedés új motorjait.