Tél közeleg

Az ipar régen nem látott ütemben, 10 százalék körül növekszik, a feldolgozóipari export által hajtva. Valójában ez az, ami a makrogazdasági paramétereink javulását megalapozza. Nehéz viszont megérteni, hogy mi hajtja ezt az ipari növekedést, és még nehezebb komolyan venni, hogy tartós maradhat.

A fejlett EU-országok belső fogyasztása, GDP-je, ipari termelése, inflációja ugyanis stagnálást, illetve recessziót jelez, ahogyan az előremutató konjunktúraindexek is. Lévén, hogy ők a mi domináns export célországaink, az ipari növekedésünk is nyilvánvalóan ezekből az országokból származik. Kiugró ipari növekedésünkre a számomra logikus magyarázat, hogy a fejlett EU-országokból induló termelés kihelyezések Magyarország javára felerősödtek. Ebben a forint gyengülése mellett része van annak, hogy régiós összehasonlításban GDP és ipari termelés tekintetében utóbb lemaradtunk, így a többieknél olcsóbbak lettünk, és jobb volt a szakember kínálatunk. (Ez utóbbi már nem igaz.) Ezek átmeneti lökést tudtak adni az iparunknak, naivitás viszont azt hinni, hogy ilyen csekély EU ipari növekedés mellett a miénk tartósan magas tud maradni.

Az ipari növekedésünk fenntarthatósága akkor is kérdéses volna, ha termékeink, szolgáltatásaink iránti EU-s igény mégis tartósnak bizonyulna. Ennek oka a szakemberhiány. 5-600 ezer magyar munkavállaló dolgozik külföldön, akiknek körülbelül 20 százaléka lehet az ipar számára szükséges közép- és felsőfokú műszaki szakember. A versenyszféra foglalkoztatottsága 2008-ról 2009-re 150 ezer fővel csökkent, és azóta is körülbelül ezen a szinten van. Nagyjából ugyanennyi ipari munkavállaló mehetett külföldre! Ők az iparból a 10 százalékos növekedést követően már hiányoznak. Az ország iparilag fejlett részein már nyomasztó a szakemberhiány, a bérek növekedése és a szűkös szakember-kínálat pedig eddigi vonzerőnket elveszi.

A fejlett EU-gazdaságok annak ellenére mutatják a fenti gyászos képet, hogy a pénz olcsó és a jegybankok számos egyéb élénkítő lépést is tettek. Tovább rontja Európa kilátásait az ukrán konfliktus. Az igen számottevő orosz felvevőpiac az éleződő ukrán helyzet nyomán már érezhetően kezd kiesni. Azt gondolom, ez a konfliktus gazdaságilag tartós lesz, az érintettek komoly erőpróba és gazdasági károk nélkül nem fognak megállapodni. Ez Európa gazdaságait vissza fogja vetni, ami visszahat majd az ipari termelésre, így leállhat a hazai GDP-növekedés motorja.

Számomra a hazai makrogazdasági helyzet is telet jövendöl. Az alacsony itthoni kamatkörnyezet a Fed közelgő kamatnöveléséig maradhat fenn. A külföldi állampapír-tulajdonosok bármikor megindulhatnak, ami kamatemelést kényszeríthet ki. Az inflációs bázis automatikusan megtisztul az eseti hatásoktól, és eléri, illetve könnyen meg is haladhatja a 2,6 százalék körüli maginflációt, ami ugyancsak a kamatemelés irányába hat. A lakossági betétek állampapírpiacra való terelése egy jelentős belső forrás volt, ami a külső finanszírozástól való függést csökkenti. Ez jó, de nem ismételhető meg, és kár volna elfelejteni, hogy például hirtelen forintgyengülés esetén a lakosság is tud pánikolni és irracionálisan viselkedni. (Erre példa a 2009-es valutavásárlások és pénzkimenekítések.)

Bőven vannak tehát körülöttünk intő jelek. Mégis, ahelyett, hogy a szó szoros és képletes értelmében készülnénk a télre a gáztározók mielőbbi feltöltésével és például az államadósság csökkentésével, úgy tűnik, hogy a mobilizálható forrásokat másra fordítják. A Mol, az E.On, meg az egyéb államosítások, valamint a stadionprogram elmaradása jóval 5 százalék feletti adósságcsökkentést tett volna lehetővé. A bankrendszert egy nehéz helyzetben már nem lehet újra megfejni, a devizahitelek kapcsán ez megtörtént; sőt az MKB-val az állam, mint új banktulajdonos „lábon lőheti” magát. Az ország nettó finanszírozási képessége közben egyre kisebb. Ez a jelenlegi kamatkörnyezetben még lehetővé teszi az államadósság szinten maradását, azonban a külső kamatkörnyezet és az országkockázati felár is lokális minimumon van, ha tehát eddig nem tudtunk adósságot csökkenteni, később hogyan fog ez sikerülni? (Emlékeztetőül: 1 százalék tartós állampapírhozam-emelkedés 0,8 százalékkal, azaz körülbelül évi 250 milliárd forinttal növeli a költségvetés hiányát.)

A többség alapvetően optimista, és ez így helyes. A vezető egyik felelőssége viszont éppen az, hogy legyen B terve arra az esetre, ha az események rosszabbra fordulnak. Számomra jelenleg túl sok most az intő jel.