Habár az Európai Központi Bank (EKB) a vártnál nagyobb mértékű mennyiségi lazítási programot (QE) indított el, még annak támogatói is attól tartanak, hogy a program nem lesz elegendő a reál jövedelmek növeléséhez, a munkanélküliség és a GDP-hez viszonyított államadósságok csökkentéséhez. Igazuk is van ebben.
De kezdjük a jó hírrel: a QE program fogadtatása máris felgyorsította az euró nemzetközi értékének csökkenését. A gyengébb euró élénkíti majd az eurózóna-tagországok exportját, és így növeli a GDP-t. Az euró árfolyamának esése növeli az importárakat is, és így az infláció mértékét, amivel távolabb kerül az eurózóna a deflációtól.
Sajnos, ez valószínűleg nem lesz elég a bajok orvoslására. Az amerikai QE program sikere olyan belső feltételeken múlt, amelyek igen különböznek attól, amit most Európában látunk. Valójában, az eurózóna tagországainak nem kellene lazítaniuk reformtörekvéseiken azon elgondolás alapján, hogy az EKB kötvényvásárlása majd megoldja a problémákat. De még ha ezek az országok nem is tudják felszámolni azokat az akadályokat, amelyek a termelékenység és a versenyképesség növelését elősegítő munkaerő- és a termékpiaci strukturális változások megvalósítását övezik, akkor is tudnak olyan intézkedéseket bevezetni, amelyek fokozzák az aggregált keresletet.
Kétségtelenül igaz, hogy a nagy eurózóna-tagországok jelenős adóssága eleve kizárja a költekezés növelését vagy az adók csökkentését tartalmazó hagyományos keynesi politika alkalmazását a megnövekedett költségvetési hiányok révén történő keresletnövelés érdekében. Az eurózóna-tagországok kormányai azonban megváltoztathatják az adózási struktúrát oly módon, hogy az élénkítse a magánszektor költekezését az állam nettó bevételeinek csökkenése vagy a költségvetési hiányok emelése nélkül.
Először is azonban gondoljuk át: abból, hogy a QE képes volt az USA-ban a növekedést élénkíteni és a foglalkoztatás szintjét emelni, nem következik az, hogy a QE ilyen eredménnyel jár az eurózónában is. A QE amerikai keresletet érintő hatása azokat a pénzpiaci feltételeket tükrözte vissza, amelyek akkor domináltak, amikor a Fed elkezdte a jelentős mértékű eszközvásárlást 2008-ban. Akkor a 10 éves állampapírok kamata a 4 százalékos szintet közelítette. A Fed agresszív kötvényvásárlási programja és azon vállalása, hogy a rövid távú kamatokat egy hosszabb időszakra alacsonyan tartja, azt eredményezte, hogy a hosszú távú kamatok mértéke mintegy 1,5 százalékos szintre süllyedt.
A hosszú távú kamatok erőteljes esése arra ösztönözte a befektetőket, hogy részvényeket vásároljanak, ami megemelte azok árát. Az alacsony jelzálogkamatok pedig az ingatlanárak ismételt megemelkedését okozták. A magasabb részvény- és ingatlanárak kombinációja 2013-ban 10 ezer milliárd dollárral emelte meg a háztartások nettó értékét, amely az az évi GDP mintegy 60 százalékának felelt meg.
Ez pedig a lakossági fogyasztás emelkedéséhez vezetett, ami azzal a hatással járt, hogy a cégek növelték a termelést, és több embert vettel fel, ami összességében több jövedelmet, és így még nagyobb mértékű fogyasztást eredményezett. Ennek eredményeképpen a reál GDP-növekedés üteme 2013 második felében 4 százalékra gyorsult. Az időjárásnak betudható, 2014 első negyedében tapasztalható megtorpanás után a GDP ismét több mint 4 százalékkal emelkedett éves szinten.
A QE amerikai sikere mögött így az állt, hogy a Fed lejjebb tudta vinni a hosszú távú kamatokat. Ezzel szemben az eurózónában a hosszú távú kamatok szintje már most is igen alacsony, a 10 éves kötvények 50 bázispont körül vannak Németországban és Franciaországban, és csak 150 bázisponton Olaszországban és Spanyolországban.
Ez azt jelenti, hogy az a mechanizmus, amely bevált az USA-ban, nem fog működni az eurózónában. Az euró/dollár árfolyamának 1,15-ös szintről való közeledése a paritáshoz vagy még annál is lejjebb, segíteni fog, azonban valószínűleg nem eléggé.
De szerencsére, a QE nem az egyetlen rendelkezésre álló eszköz a politikai döntéshozók számára. Bármely eurózóna-tagállam módosíthatja adózási szabályozását annak érdekében, hogy élénkítse az üzleti környezetet, a lakásépítéseket és a fogyasztást anélkül, hogy növelné a költségvetési hiányt.
Gondoljuk át az üzleti környezet élénkítésének célját. Az adójóváírások emelik az adózás utáni nyereséget. Az állami bevételek emiatt bekövetkező csökkenését a társasági adó emelése kompenzálhatja.
Hasonlóképpen, az új ingatlanok iránti keresletet növelni lehetne azzal, ha az ingatlantulajdonosok leírhatnák adójukból a jelzáloghitel utáni kamatfizetéseket (ahogy az USA-ban), vagy ha adókedvezményt kapnának azok után. Egy átmeneti időre bevezetendő adójóváírás az ingatlanvásárlásokra vonatkozóan felpörgetné a lakásépítéseket. Ebben az esetben az állami bevételek kiesését a személyi jövedelemadó megemelése ellensúlyozhatná.
Egy olyan intézkedés, amely az áfa mértékét évi két százalékponttal emelné meg a következő öt évben, a jövendő áremelések elkerülése érdekében a vásárlások előrehozására ösztönözhetné a fogyasztókat. A reál jövedelmek áfa-emelés okozta visszaesését a csökkentett személyi jövedelemadó, illetve járulékok és a megemelt szintű transzferek kombinációja kompenzálhatná.
Bár az eurózóna-tagországok nem tudják a kamat vagy az árfolyam szintjét kiigazítani, azonban módosíthatják az adózási szabályozásukat a költekezés és a kereslet élénkítése céljából. Most az egyes országok vezetőin a sor, hogy felismerjék, a QE nem elégséges a gondok orvoslására, és el kezdjenek gondolkodni azon, hogy mi mást kellene még tenni a költekezés és a kereslet élénkítéséhez.
Copyright: Project Syndicate, 2015.
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.