BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A pápa és a tulajdonjogok

2016.02.16., kedd 05:00

Ferenc pápa holnap szentmisét mutat be az amerikai határ mellett fekvő mexikói Ciudad Juárezben. Biztosan kihasználja majd a lehetőséget arra, hogy a Mexikóban élő szegények, illetve az USA-ban élő bevándorlók támogatására szólítson fel. Elvégre is ezt tette szeptemberben a New York-i Madison Square Gardenben elmondott homíliájában. Az USA-ban élő 11 millió, papírok nélküli bevándorlóra utalva azt kérte a hallgatóságától, hogy nyújtsák ki kezüket azoknak, „akiknek nincs joguk itt lenni”.

A jognélküliség problémája azonban nem korlátozódik csak az USA-ra, illetve a bevándorlókra, akik nem rendelkeznek hivatalos engedéllyel, hogy abban az országban maradhassanak, ahol élnek. Csak Mexikóban 10 millió olyan városi ingatlan, 137 millió hektár föld és hatmillió olyan vállalkozás van, amelyeknél a tulajdonosok jogai alig élveznek védelmet.

Ha Ferenc pápa csak a papírok nélküli bevándorlókra fókuszál majd juárezi beszédében, akkor a mondandója elsikkad az amerikai biztonsági aggályokról és az államok határok megvédésére vonatkozó jogáról szóló vitában. Ha kitér annak fontosságára is, hogy az egyes országokban egyértelműen szabályozzák a tulajdonjogokat, akkor üzenete jobban érvényesül. A tulajdonjogokat mint egyetemes jogot az USA alkotmányába és az ENSZ chartájába is belefoglalták. Valójában sokakat a világ szegényei közül ezen jogok megszerzése motivál arra, hogy olyan országokba vándoroljanak, mint az USA.

A világ leggazdagabb részein élők számára természetes dolognak számítanak a megfelelően körülbástyázott tulajdonjogok. A valóság azonban az, hogy csak 2,3 milliárd ember rendelkezik dokumentumokkal saját jogainak védelmére, érvényesítésére. Nem csak egy pecsétről van szó egy darab papíron. A hivatalos dokumentumokkal nem rendelkezőknek azért érdekük – akár tudják, akár nem –, hogy igazolni tudják jogaikat, mert a megfelelően védett tulajdonjog a tulajdonos számára számos többletértéket biztosít.

Az USA-ban vagy Európában például egy ingatlan nemcsak otthonként funkcionál, hanem egy címet is jelent, amely alapján az emberek igazolni tudják magukat mindenféle kereskedelmi, igazságügyi vagy államigazgatási ügyekben, ugyanez érvényes az energia-, víz-, szennyvíz- vagy távközlési szolgáltatások esetében is. A hivatalos papírok emellett lehetővé teszik, hogy az adott tulajdont finanszírozási eszközként is felhasználják, amivel a tulajdonos hitelhez vagy tőkéhez juthat.

A világ szegényei mintegy 18 ezermilliárd dollár értékű, hivatalos papírokkal nem igazolt tulajdonnal rendelkeznek csak ingatlanokban. Ezek az eszközök azonban sosem érhetik el a teljes értéküket, ha nincsenek megfelelő papírokkal levédve. A hivatalosan el nem ismert tulajdonjog hiánya fontos szerepet játszik két olyan területen is, amelyek mind a pápát, mind az amerikai vezetőket erősen foglalkoztatják. Ezek a közel-keleti és az észak-afrikai zűrzavaros helyzet, illetve a környezetvédelem.

Emlékezhetünk, az arab tavasz azután kezdődött el, hogy egy tunéziai utcai árus felgyújtotta magát, tiltakozva az ellen, hogy önkényesen elkobozták a hivatalos papírokkal nem igazolt tulajdonát. Továbbá az embereket az utcára vivő – országokat az összeomlás szélére sodró és milliókat otthonaik elhagyására késztető – harag jó része mögött a megfelelőn körülbástyázott jogok, köztük a tulajdont védő jog iránti igény állt.

Hasonlóképpen, a tulajdonjogok a környezetvédelem szempontjából is lényeges fontosságúak. Megfelelő papírok nélkül a hatóság számára lehetetlen meghatározni, hogy ki számoltatható el a természeti erőforrások elpusztításáért, vagy kinek lenne a felelőssége a helyi ökoszisztémák helyreállítása.

Fontos az a tény, hogy Ferenc pápa foglalkozik a hivatalos okmányok kérdésével. Ez azt jelenti, hogy a Vatikán nemcsak azt kérdezi, miért rendelkeznek olyan kevesek olyan sokkal, hanem azt is, miért van olyan sokaknak oly kevés. Odafigyelésének azokra való kiterjesztésével, akik nem rendelkeznek tulajdonjogokkal, a pápa nagyon sokat tehet nagyon sokaknak.

Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.