Fesztiválokban gazdag volt a tavalyi év is, szokás szerint. Megvolt a legrégebbi, az 1867 óta megtartott busójárás, lezajlott a legnagyobbnak nevezett Sziget, lezárult a Dinnye lovagi torna Medgyesegyházán, sőt, a Vas Népe október derekán arról tudósított: Lövőn 58 kilós tökje termett a győztesnek. Kétszáznál jóval több, ünneppé előlépett alkalom adódott országszerte, már csak azért is, mert egy jó tanács szerint tömegre ne számítson az a rendezvényszervező, aki kihagyja az esemény nevéből a fesztivál szót. Így hát fesztiválokban nincs hiány: a sokadalmakat vonzó megmozdulások egyenesen az „ipar” elnevezést vívták ki maguknak. Az utóbbi évtizedekben a megnövekedett vásárlóerő, a javuló közlekedés és korunk élménytársadalma nyomán a kultúra iparággá válik a fesztiváloknak hála, és a fesztiválok iparággá válnak a látogatottság következtében – szervezőik szándékai szerint a rendezvények éppannyira kulturálisak, mint idegenforgalmiak. Mert a fizető közönség nagyban vásárolja meg az előállított kultúrát.
A hivatalos statisztikákban a fesztiválokat leginkább a turizmus közelíti. Egy európai fesztiválfelmérés eredményei szerint tavalyelőtt a rendezvényeket felkeresők közül tízből négy külföldi fesztiválokon vett részt. Iparág a turizmus is, igaz, a statisztikusok meghatározása szerint virtuális: a gazdaság sok ágazatát és a társadalom számos rétegét érintő tevékenységeket fed le. Az osztályozások nem tartalmaznak turizmustételt, így az csak számos szakágazat együttes tevékenységével határozható meg: az „iparág” teljesítményébe a szálláshely-szolgáltatás és a személyszállítás különböző módjai éppúgy beletartoznak, mint a sport- és szabadidős tevékenységek vagy a kulturális szolgáltatások; sajnos, ilyen összevont jelleggel.
A turizmus úgynevezett szatellitszámláinak tanúsága szerint ezeknek a turizmusspecifikus tevékenységeknek a teljesítményéből a külföldi vendégekre jutó hányad 2011-ben a sport- és szabadidős tevékenységek esetében 33, míg a kulturális szolgáltatásoknál 10 százalék volt. Ebbe a két kategóriába tartoznak a fesztiválok. És a turizmusra jellemző ágazatok hozzájárulása a nemzetgazdaság egészének hozzáadott értékéhez a legutóbbi elérhető számítások szerint 5,6 százalék volt. Ez a multiplikátor-szorzók (a teljesítménybe begyűrűző kapcsolatok) révén 9 százalékra nő. Így a virtuális iparágon belül szereplő fesztiválturizmus súlya kizárólag csak a sport- és szabadidős, illetve a kulturális tevékenységek töredékével becsülve sem nevezhető elhanyagolhatónak.
Éppen ezért méltánytalan, hogy a fesztiválok társadalmi-gazdasági hátterére vonatkozó adatok rejtve maradnak: a tüzetes statisztikák hiánya a rendezvények megbecsülésének hiánya is. Magyarországon több mint egy évtizede keletkezett az egyetlen fesztiválkutatás, a Budapesti Kulturális Obszervatórium végezte 2004 nyarán. Szerzői már akkor felrótták: nem ismerjük a fesztiválok teljes körét, számát, műfaját. A fesztiváloknak sokarcúságuk miatt nincs is szabatos meghatározásuk, igaz, ennél fontosabb lenne a tömegszerűségükkel járó kísérőjelenségek feltárása. Nem csupán a szórakozás és a kereskedelem sajátos ötvözési módjai miatt lenne ez kívánatos, hanem a közvetlenen túl a turizmusban is jelentkező közvetett gazdasági haszon kimutatása – no meg a járulékos környezeti hatások felmérése vagy akár a helyi identitás alakulásának megismerése végett is.
Fesztivál gyűjtőnéven sokféle rendezvényt szokás említeni, tárgyuk és rendeltetésük szerteágazó lehet – egészen addig, míg meg sem érdemlik a fesztivál nevet –, ismételte meg a magyar kutatók véleményét a világ ilyen eseményeinek áttekintését szorgalmazó kézikönyv, amelyet az UNESCO statisztikusai jegyeztek. Ők „tematikus, nyilvános rendezvények”-ként jelölték meg a fesztiválokat, és hozzáfűzték: idesorolandó a helyi szinten előforduló kulturális események valamennyi megnyilvánulása, amelyek természetüknél fogva lehetnek informálisak is. A fesztiválok funkcióját és szerepét egyedi jellemzőik adják meg, ehhez igazodnak a rájuk vonatkozó adatok is.
És hát az UNESCO szakemberei is inkább csak kívánságokat fogalmaztak meg, és példatárat állítottak össze a járható utakról. Közülük az adatok elérhetősége és feldolgozottsága szempontjából nem is a kis híján kétmillió látogatót vonzó, a világ legnagyobb fesztiváljának tartott Edinborough a követendő példa, hanem az évi kétszáz fesztivált rendező Ausztrália és az évi száz alkalmat felvonultató Dél-Afrika gyakorlata. A kedvezőtlen mellékhatások egyik végleteként szerepel a müncheni Oktoberfest csak sajtóhírekben elérhető kimutatása a négyezer elvesztett tárgyról, a rendőrséghez érkezett kétezer hívásról, míg a pozitív pólusra a Washington D. C.-ben 1967 óta megrendezett Smithsonian Folklife Festival 2014-es eredményei kerültek (a „legzöldebbnek” nevezett esemény alkalmából jól látható helyeken felállított sátrakban gyűjtötték a hulladékot, így a keletkezett szemét 93,15 százalékát begyűjtötték).
Éves rendszerességű hivatalos statisztikák fesztiválokról ritkán készülnek a nagyvilágban. Az UNESCO szakemberei szerint az akadályt a forráshiány, a politikai érdekek változásai, a rendezők közömbössége jelenti. Általánosságban a kulturális statisztika iránti érdektelenség gátolja az adatok előállítását. A fesztiválok tartalma a rendezvényeket felkereső tömegeken mérhető, de az események maguk mérés nélkül maradnak, így megítélésük a becslések virtuális terében lebeghet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.