Tavaly a magyar gazdaság közel 3 százalékkal nőtt, és egyértelművé vált: gazdaságunk magára talált, és az EU-országok átlagához képest is jól teljesített. Szűkebb régiónkban ugyanakkor több ország gyorsabban nőtt 2015-ben: Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Románia bővülése egyaránt gyorsabb volt a magyarnál.
Annyi kiderült, hogy a mezőgazdaság és az építőipar teljesítménye visszaesett a tavalyi év végén, viszont az összes többi ágazatban pozitív növekedés volt. Még mindig az exportra épülő ipari termelés a növekedés fő mozgatója, bár tavaly a szolgáltatások is jelentősen bővültek. Ezzel meg is magyarázhatjuk, miért nő a magyar gazdaság kicsit lassabban a visegrádi régió más országainál.
Az ipari export a cseh és a szlovák növekedésben is fontos, ezekben az országokban ugyanakkor az évek során a belföldi keresletre épülő ágazatok is megerősödtek. Ha hosszabb távú trendeket tekintünk, akkor nyilvánvaló, hogy az elmúlt másfél évtizedben Magyarország nem tudott érdemben közeledni a régió legfejlettebb gazdaságához. Csehországhoz, miközben ez Szlovákiának és Lengyelországnak is sikerült. Nem véletlen tehát, hogy ma már a szlovák gazdaság is fejlettebb a magyarnál, a lengyel egy főre jutó GDP pedig éppen a legutóbbi években haladta meg a mi hasonló mutatónkat.
A lengyel és szlovák példák sikere, illetve a fokozatos magyar lemaradás minden bizonnyal sokakat elgondolkodtat – a növekedés periódusában is. Az biztos, hogy a kétezres évek első felének eladósodása, ennek következtében pedig az, hogy Magyarország szélsőségesen kiszolgáltatott helyzetben szembesült a globális gazdasági válsággal, majd a fokozatosan elmélyülő európai adósságválsággal, a fő okok közé tartozik. Politikusaink vélhetően jól mérték fel, hogy a társadalom nem kooperált volna a belső leértékelésre, a brutális jövedelemcsökkentésre építő stabilizációban úgy, ahogy azt az orosz befolyástól ma is rettegő balti országok állampolgárai tették. Miután a Bajnai-kormány szakértői ihletésű stabilizációs programja nyilvánvalóan nem élvezett állampolgári támogatást, a 2010-ben hatalomra került új kormány a saját politikai megfontolásai alapján stabilizált.
Az is látszik eközben, hogy sokak benyomásával ellentétben Magyarország nem szélsőséges példa az Európai Unió félperifériáján. Bár bizonyos kreatív könyvelési technikáktól ma sem mentes a hazai költségvetési politika, sikeresnek bizonyult az államháztartási folyamatok stabilizálásában és a magyar gazdaság külső sérülékenységének érdemi csökkentésében – ráadásul úgy, hogy megőrizte politikai támogatottságát. Márpedig ez messze nem egyértelmű: ezt egyrészt a különféle görög kormányok sorozatos bukdácsolása, másrészt a gazdasági és jóléti értelemben is sikeresnek bizonyult korábbi lengyel kormány tavaly őszi leváltása is egyértelműen aláhúzza. A szakértői kormányok számára a magyar feladvány az volt, hogy a közgazdasági értelemben racionális lépésekhez kellő politikai támogatottságot szerezzenek – ők ennek megoldásában nem bizonyultak sikeresnek.
A mai politikai kormányzás számára viszont a legnehezebb feladat a hosszabb távú gazdasági racionalitás szempontjainak beépítése a hatalmi politikai stratégiába. A külföldi beruházókra a magyar gazdaságnak ma nagyobb szüksége van, mint valaha – és ezen a területen a siker jó ideje várat magára. Ma a magyar beruházások döntően az államtól, közvetve az EU-pénzek felhasználásától függnek – a bizonytalanságot észlelő üzleti szektor pedig ismét kivár. A politikai stabilizáció időszaka után itt az ideje a kiszámítható üzleti környezet megteremtésének.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.