Növekedés üzleti beruházás nélkül

Tavaly a magyar gazdaság közel 3 százalékkal nőtt, és egyértelművé vált: gazdaságunk magára talált, és az EU-országok átlagához képest is jól teljesített. Szűkebb régiónkban ugyanakkor több ország gyorsabban nőtt 2015-ben: Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Románia bővülése egyaránt gyorsabb volt a magyarnál.

Annyi kiderült, hogy a mezőgazdaság és az építőipar teljesítménye visszaesett a tavalyi év végén, viszont az összes többi ágazatban pozitív növekedés volt. Még mindig az exportra épülő ipari termelés a növekedés fő mozgatója, bár tavaly a szolgáltatások is jelentősen bővültek. Ezzel meg is magyarázhatjuk, miért nő a magyar gazdaság kicsit lassabban a visegrádi régió más országainál.

Az ipari export a cseh és a szlovák növekedésben is fontos, ezekben az országokban ugyanakkor az évek során a belföldi keresletre épülő ágazatok is megerősödtek. Ha hosszabb távú trendeket tekintünk, akkor nyilvánvaló, hogy az elmúlt másfél évtizedben Magyarország nem tudott érdemben közeledni a régió legfejlettebb gazdaságához. Csehországhoz, miközben ez Szlovákiának és Lengyelországnak is sikerült. Nem véletlen tehát, hogy ma már a szlovák gazdaság is fejlettebb a magyarnál, a lengyel egy főre jutó GDP pedig éppen a legutóbbi években haladta meg a mi hasonló mutatónkat.

A lengyel és szlovák példák sikere, illetve a fokozatos magyar lemaradás minden bizonnyal sokakat elgondolkodtat – a növekedés periódusában is. Az biztos, hogy a kétezres évek első felének eladósodása, ennek következtében pedig az, hogy Magyarország szélsőségesen kiszolgáltatott helyzetben szembesült a globális gazdasági válsággal, majd a fokozatosan elmélyülő európai adósságválsággal, a fő okok közé tartozik. Politikusaink vélhetően jól mérték fel, hogy a társadalom nem kooperált volna a belső leértékelésre, a brutális jövedelemcsökkentésre építő stabilizációban úgy, ahogy azt az orosz befolyástól ma is rettegő balti országok állampolgárai tették. Miután a Bajnai-kormány szakértői ihletésű stabilizációs programja nyilvánvalóan nem élvezett állampolgári támogatást, a 2010-ben hatalomra került új kormány a saját politikai megfontolásai alapján stabilizált.

Az is látszik eközben, hogy sokak benyomásával ellentétben Magyarország nem szélsőséges példa az Európai Unió félperifériáján. Bár bizonyos kreatív könyvelési technikáktól ma sem mentes a hazai költségvetési politika, sikeresnek bizonyult az államháztartási folyamatok stabilizálásában és a magyar gazdaság külső sérülékenységének érdemi csökkentésében – ráadásul úgy, hogy megőrizte politikai támogatottságát. Márpedig ez messze nem egyértelmű: ezt egyrészt a különféle görög kormányok sorozatos bukdácsolása, másrészt a gazdasági és jóléti értelemben is sikeresnek bizonyult korábbi lengyel kormány tavaly őszi leváltása is egyértelműen aláhúzza. A szakértői kormányok számára a magyar feladvány az volt, hogy a közgazdasági értelemben racionális lépésekhez kellő politikai támogatottságot szerezzenek – ők ennek megoldásában nem bizonyultak sikeresnek.

A mai politikai kormányzás számára viszont a legnehezebb feladat a hosszabb távú gazdasági racionalitás szempontjainak beépítése a hatalmi politikai stratégiába. A külföldi beruházókra a magyar gazdaságnak ma nagyobb szüksége van, mint valaha – és ezen a területen a siker jó ideje várat magára. Ma a magyar beruházások döntően az államtól, közvetve az EU-pénzek felhasználásától függnek – a bizonytalanságot észlelő üzleti szektor pedig ismét kivár. A politikai stabilizáció időszaka után itt az ideje a kiszámítható üzleti környezet megteremtésének.