Parasztvakítás vagy valami más?

Okos, képzett, kreatív emberek nélkül nincs versenyképes gazdaság. Mentálisan és fizikailag egészséges emberek nélkül nincs jól működő társadalom. Ez alaptétel. És mégis: Magyarországon az oktatásra és az egészségügyre arányaiban egyre kevesebb pénz jut a köz kasszájából. Vajon miért? Ha valami fontos, arra miért nem áldozunk? Rejtély.
Mindenki tudja, hogy baj van – fogalmazott az egészségügyi szakértő a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) ülésén a múlt héten.

S hozzátette, a továbblépéshez először szembesülni kell azzal, hogy milyen erkölcstelen ezen a finanszírozási szinten tartani a rendszert. Na, itt a probléma: az „erkölcstelenség” relatív fogalom. A kormánynak ez nem erkölcstelen, az egészségügy résztvevőinek – orvosnak, páciensnek egyaránt – az. Sőt! Ésszerűtlen, kontraproduktív. A következmények pedig egyre súlyosabbak.

Mindenki tudja, hogy baj van – mondhatták volna a köznevelési kerekasztal-megbeszélésen is, ugyancsak a múlt héten, de ez a mondat a tudósításokban nem szerepelt. Szó volt viszont sok-sok égető problémáról, a pedagógusokat elöntő adminisztrációról, alacsony fizetésekről, lerobbanó épületekről, hiányzó eszközökről, vagyis összességében minden szinten és téren romló feltételekről. A szombati több tízezres demonstráción azonban már megfogalmazódott: rég nem látott válságban, lecsúszóban van a magyar oktatás.

Mindkét ágazat alapproblémája az alulfinanszírozás. A statisztika szerint Magyarországon a GDP-ből mind a közoktatás, mind pedig az egészségügy egyre kisebb arányban részesedik. 2003-ban a GDP 5,9 százalékát fordítottuk általános és középfokú oktatásra, 2012-ben már csak 3,93 százalékát. A csökkenés 2004 körül kezdődött el, s azóta sem állt meg. Az egészségügyben terjed a hálapénz, magánmegoldásokkal próbáljuk menteni, ami még menthető. 2012-ben például az összes egészségügyi kiadás a GDP 7,80 százalékát tette ki, ám az egészségügyi közkiadások csak 4,96-ot. A különbséget a magánfinanszírozás jelenti. Csehországban az egészségügyi közkiadásokra 2012-ben a GDP 6,5 százaléka jutott, Szlovéniában 6,42, Szlovákiában pedig 5,50 százalék. Vagyis a környező országokhoz képest is nő a lemaradásunk.

Az orvosok, egészségügyi dolgozók érdekérvényesítő képessége gyenge, fizetésük szaktudásukhoz és más hasonló képzettségű állami alkalmazotti keresetekhez viszonyítva is alacsony. Nem csoda, hogy betelt a pohár: az orvosok a lábukkal szavaztak. Aki csak tehette, teheti, külföldre ment vagy megy. Az elvándorlás még nem állt meg. Az oktatásban dolgozóknak ez nem reális esély, ha a szakmájukban akarnak elhelyezkedni. Tehát nekik itthon kell érdekeiket érvényesíteniük. Ezt a sorozatot indította el a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárainak nyílt levele, s ez csúcsosodott ki szombaton a budapesti demonstráción. Józan ésszel felfoghatatlan, miként jutott a magyar közoktatás ebbe az állapotba: a kréta vált annak szimbólumává, milyen értelmetlen, bürokratikus, emberi agyat és erőt felemésztő, lélekölő az a centralizált irányítási rendszer, amit a kormány a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) létrehozásával bevezetett. A köznevelési kerekasztal-megbeszélésen az államtitkár megígérte, egyszerűsítik az iskolai közbeszerzéseket, az iskolaigazgatók egy bankkártyát kapnak, amellyel önállóan intézhetnek javításokat, beszerzéseket, azonnal rendezik a jövedelemelmaradásokat, intézkednek a nyugdíjas korúak foglalkoztatásáról. Tűzoltás. Persze, ha ég a ház, ez is kell. A demonstráción azonban „rendszerszintű” reformot követeltek. Látszatmegoldásból már sok volt. A miniszterelnök a Fidesz frakcióülésén felvetette: 2018 után akár a Klik szétdarabolásáról is szó lehet. Most 2016 van.

Első menetben azonban több forrás kell mindkét rendszerbe. Ennek módja s mértéke az állami szerepvállalás pontos meghatározását igényli, majd egy olyan automatikusan működő finanszírozási rendszer kialakítását, amely külső beavatkozás nélkül is működőképes. Hogy is fogalmazott a szakértő a NEK ülésén? „Amíg a forráshiányt nem rendezik, addig parasztvakítás bármiről is beszélni.” Az oktatásban másról is szó van: a mai színvonal határozza meg a jövő munkavállalóinak alkalmasságát. A versenyképesség egyre inkább az embereken múlik. Innen nézve a magyar gazdaság versenyképességi kilátásai nem biztatóak. Kréta viszont lesz az iskolákban.